A Samsung vékonyabb, fényesebb kijelzőket szeretne

A dél-koreai Samsung Electronics szövetséget kötött a közelmúltban alapított Vitex Systemsszel a jelenleginél vékonyabb, fényesebb OLED kijelzők kifejlesztése érdekében.
A dél-koreai elektronikai óriás kedden jelentette be, hogy a társaság az együttműködés első lépéseként támogatni fogja a Vitex Barrier Engineering Program elnevezésű fejlesztési projektjét. A program célja, hogy Samsung speciális, mobiltelefonokba szánt OLED kijelzőket készíthessen a Vitex új kijelző technológiájára.

A Samsung, amely a világ egyik legnagyobb LCD-gyártója, nem közölte a Vitexnek nyújtott támogatás összegét.

"Túl vagyunk a fejlesztési fázison, és jelenleg a technológia gyártásba való átültetésével foglalkozunk" - mondta John McMahon, a Vitex szóvivője. "A Samsunggal való együttműködés lehetővé teszi, hogy a társaság gyártási tapasztalatát felhasználva hamarabb elérhetővé együk a technológiát" - tette hozzá.

Mint McMahon elmondta, a két társaság célja, hogy a valósághű színárnyalatok megjelenítésére is képes OLED (Organic Light Emitting Diode - szerves fénykibocsátó dióda) kijelzők 2004 második felében megjelenhessenek az első mobiltelefon-készülékekben.

Az OLED technológia a társaságok szerint az LCD kijelzők utódja lehet a mobiltelefonok piacán, illetve később a nagyméretű lapos kijelzők szegmensében is. Természetesen azonban számos más, szintén ígéretes alternatíva is létezik.

A gyártók legszéleskörűbb támogatását ez idáig az OLED nyerte el, de egyes szakértők szerint a megoldás csak mintegy 10 év múlva válhat az LCD-k igazi ellenfelévé. Az OLED technológia a kisméretű kijelzővel rendelkező készülékekben már jelenleg is megtalálható.

Az OLED kijelzők előnye az LCD-kkel szemben, hogy nem igényelnek háttérvilágítást, mivel maga a kijelző is elegendő fényt bocsát ki a bevezetett áram hatására. Mindez kisebb fogyasztást, valamint még vékonyabb kialakítást tesz lehetővé.

A Samsung tervei szerint a közeljövőben megjelenő OLED kijelzők mintegy 50 százalékkal nagyobb fényerőt fognak nyújtani, mint a háttérvilágítással ellátott aktív-mátrix LCD-k, és ráadásul vékonyabbak is lesznek azoknál.

Egyes szakértők azonban kételkednek abban, hogy a két társaság a tervezett időpontra be tudja indítani a kijelzők tömegtermelését. Jelenleg ugyanis komoly problémát okoz, hogy az OLED kijelzőket a bejutó legkisebb por vagy oxigén azonnal tönkreteszi.

A Vitex mindezt a problémát egy Barix elnevezésű vékony védőfilmmel kívánja kiküszöbölni, amely megóvja a kijelzőt a külső hatásoktól.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció