Számítógép-használat, internet időseknek!

Az idősek számítógép-használatának és internet-hozzáférésének könnyítésére 100 millió forintot különít el a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, ebből mintegy tízezer nyugdíjas képzése, eszközelérése válhat lehetővé. Erről a szaktárca helyettes államtitkára beszélt hétfőn az Idősügyi Tanács (IT) ülésén Budapesten.
Benedek András elmondta: a keret egyaránt szolgálná az új technológiák megismertetése vagy az idősklubok számítógép-hozzáférését célzó pályázatok kiírását, az életfogytig tartó tanulás jegyében. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára arról beszélt: az európai uniós országoknak nincs egységes szociálpolitikájuk vagy idősügyi programjuk, Magyarország azonban már elindította a tapasztalatcserét a tagállamokkal a nyugdíjrendszert illetően.

Hegyesiné Orsós Éva elmondta: a "tizenötöknek" nincs közös jogszabályuk a szociális ügyek intézésére, sőt gyakran igen eltérő megoldást nyújtanak ugyanarra a problémára. A helyettes államtitkár, aki egyben az IT titkára hozzátette: az unióban ugyanakkor a nyílt koordináció elve érvényesül, amelynek értelmében a tagországok tanulmányozzák egymás ellátórendszerét, és a számukra alkalmazható megoldásokat megpróbálják beépíteni saját ellátási körükbe. Jelezte: Magyarország már nyáron elindított egy együttműködést a társadalmi kirekesztés, kirekesztődés elleni küzdelem érdekében a közösség országaival.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció