On-line szolgáltatások a biztosítóknál

A személyes kapcsolatokat nem helyettesítheti a web

A magyarországi biztosító cégeknél az on-line szolgáltatások ugyan egyre nagyobb szerepet kapnak, ám a piacot a jövőben is a személyes ügyfélkapcsolatok határozzák meg - hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) sajtóbeszélgetésén.
Sipos József, a szervezet kommunikációs tagozatának elnöke, egyben az Allianz Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója pénteki budapesti bevezető beszédében elmondta, hogy az internet elsősorban az ügyfélkapcsolatokhoz és a belső üzleti folyamatokhoz technikai hátteret nyújtva jelent üzleti előnyt a biztosító társaságok számára. - A világháló adta lehetőségek a piacot meghatározó bizalmi viszonyok fontossága miatt a személyes kapcsolatokat nem válthatják ki - vélekedett. Hozzátette: ezt bizonyítják a vállalatok eddigi tapasztalatai és jövőbeni várakozásai is.

Fónai Imre, a Generali Providencia Biztosító Rt. marketing csoportvezetője elmondta, hogy cégüknél on-line úton évente alig ezer szerződést kötnek, ami elhanyagolható arány az összes új üzletkötéshez képest. A csoportvezető cégük fejlett internetes felületének és a piaci trendeknek köszönhetően az elkövetkező öt évben arra számít, hogy a telefonon lebonyolított üzletek egyre inkább az internetre terelődnek át, ám az új szerződések a teljes értékesítésen belül addigra sem haladják meg az 5 százalékot.

Vereczki András, az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. szolgáltatási igazgatója optimistábban nyilatkozott, szerinte az interneten és telefonon létrejövő üzletek aránya a 10 százalékot is elérheti 2007 végéig, az azt követő években pedig áttörés várható. Beszámolt arról, hogy telefonos központjukat már most évente egymillióan hívják, noha jelenleg inkább csak tájékozódás, kárbejelentés és egyéb ügyintézés miatt. Az igazgató hozzáfűzte, hogy pár ezer szerződést tavaly már az ÁB jelenlegi honlapján is lebonyolítottak.

Tamás Gábor, a tavalyi év internetes biztosítója címet elnyerő Allianz Hungária Rt. főosztályvezetője kifejtette, hogy évente félmillióan keresik fel honlapjukat, többnyire ugyan csak tájékozódási, kárbejelentési és tanácsadó keresési célokkal. A főosztályvezető szerint a tapasztalatok nem igazolták azokat a korábbi pozitív előrejelzéseket, amelyek az internetes és telefonos értékesítés felfutásra vonatkoztak, ám a világháló közvetett üzleti szerepe már most tapasztalható.

A társaságok képviselői között többé-kevésbé egyetértés volt abban is, hogy a közvetett, tehát az internet és telefon által kezdeményezett szerződéskötések aránya 2007-ig a teljes új szerződésállományon belül a 80 százalékot is kiteheti. A legpesszimistább előrejelzés az elektronikus úton megkötött üzletek kapcsán az OTP Garancia Biztosító Rt.-é, a világhálótól a legtöbbet pedig a QBE Atlasz Biztosító Rt. várja.

Kuti András, az előbbi vállalat főmunkatársa öt év múlva mindössze 3 százalékos, Német Attila, az utóbbi cég értékesítési és marketing igazgatója pedig 25 százalékos arányt jósol az interneten és a telefonon bonyolított szerződéseket tekintve. A szakemberek szerint ezeknek az üzleteknek a többsége a lakás- és a kötelező biztosítások közül kerül majd ki.

Sipos József kifejtette: az internet az ügyfelek szempontjából azért is fontos, mert a regisztrált partnerek számítógépjük révén a korábbihoz képest jobban nyomon követhetik a biztosítón belüli ügyeiket, befektetéseiket vagy a kárrendezés folyamatát.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció