Hamarosan jön az Office 11 Beta 2

Várakozások szerint a Microsoft márciusban adja majd ki népszerű irodai szoftvercsomagja, az Office új változatának második tesztverzióját.
Az Office 11 fejlesztési kódnevű szoftvercsomag első tesztverziója tavaly októberben készült el, amikor is mintegy 12 ezer szoftvertesztelő vette kézbe a Microsoft újdonságát. A várhatóan heteken belül megérkező második tesztverziót ennél minden bizonnyal jóval több tesztelő kapja majd meg, ahogy azt egyébként az Office, illetve a Windows korábbi változatainak második tesztverziói esetében már megszokhattuk. Microsofthoz közeli források tudni vélik, hogy az Office 11 Beta 2-t számos vállalati környezetben is tesztelni fogják a közeljövőben.

Szakértők szerint kérdéses, hogy a vásárlók vajon hogyan fogadják majd a Microsoft legújabb Office-szoftverét, ugyanis az Office-nak már a korábbi verziói is olyan rengeteg szolgáltatást tartalmaztak, hogy a felhasználókat lényegében semmi sem ösztönzi arra, hogy egy új, a korábbiaknál ugyan nagyobb tudású, azonban számos tekintetben várhatóan maximálisan ki nem használható új szoftvert vásároljanak. A Microsoft irodai szoftvercsomagja egyébként jelen pillanatban több mint 90 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, és elmondható, hogy rendkívül fontos szerepet játszik a Microsofton belül, ugyanis a szoftvercég bevételeinek több mint egyharmada az Office-ból származik. Az elmúlt időkben ugyan több, az Office-nál jelentősen kedvezőbb árú hasonló szoftver is napvilágot látott, azonban az Office dominanciáját egyik sem volt képes jelentősebb mértékben veszélyeztetni.

Az Office Beta 2-ben újdonságnak számít majd a OneNote, illetve az InfoPath alkalmazás, melyekhez az Office Beta 1 kapcsán csak egy szűkebb tesztelői csoport juthatott hozzá. Tudni lehet, hogy a OneNote egy a Microsoft által új generációs digitális jegyzetfüzetnek nevezett alkalmazás, az InfoPath pedig egy az XML-alapú (Extensible Markup Language) űrlapok létrehozására és kezelésére alkalmas eszköz. A Microsoftnál egyébként még nem született végleges vezetői döntés azzal kapcsolatban, hogy a OneNote és az InfoPath bekerüljön-e az Office csomagba, tehát az is elképzelhető, hogy ezen két alkalmazást a szoftvercég külön-külön fogja majd forgalmazni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció