Gates optimista és továbbra is vizionál

Az új technológiai fejlesztések kapcsán a Microsoft jelenleg a világ egyik legoptimistább cége, azonban tény, hogy három-négy évvel ezelőtt ez korántsem volt így - nyilatkozta hatszáz fős hallgatósága előtt Bill Gates, a Microsoft központjában a napokban megrendezett Most Valued Professionals Summit nevezetű szakmai konferencia keretein belül. A kedden kezdődött háromnapos rendezvény egyébként a nyilvánosság kizárásával folyik, és mintegy 1300 olyan szakértő vehet részt rajta, akik elsősorban a Microsoft üzleti partnerei, illetve tanácsadói közül kerülnek ki.
Gates, a Microsoft elnöke és egyben egyik alapítója beszédében utalt arra, hogy míg a közelmúltban a trösztellenes perek kapcsán komoly viharfellegek gyülekeztek a Microsoft felett, addig mára már tisztulni látszik az ég, és a Microsoft végre újfent optimista lehet a legújabb technológiai fejlesztések kapcsán, melyek várhatóan semmilyen okból kifolyólag sem vesznek majd kárba. A Microsoft első embere a tőle megszokott módon a mostani konferencián is előhozakodott a jövővel kapcsolatos vízióival, és kifejtette véleményét az előttünk álló úgynevezett digitális évtizedről. Gates elmondta, hogy míg néhány évvel ezelőtt, és sok esetben még jelenleg is az emberek nagy része leginkább olyan egyszerű feladatokra használja a számítógépeket, mint amilyen például a levélírás, addig az évtized végére a felhasználók nagy része már teljesen új feladatok végrehajtásához is igénybe fogja venni a számítógépek biztosította lehetőségeket. Az évtized végére az emberek számítógépeik segítségével, digitális módon fogják intézni banki átutalásaikat, és éppúgy PC-ik segítségével fognak kikapcsolódni, mint fényképeiket rendszerezgetni - mondta Gates, aki szerint manapság az embereknek még csak relatíve kis része használja ki a digitális technológiákban rejlő lehetőségeket.

Gates elmondta, hogy a digitális világ még számos tekintetben tökéletesítésre, fazonigazításra szorul, így például véleménye szerint a mérnököknek bőven van még mit fejleszteniük az LCD kijelzők, a vezeték nélküli eszközök, az adattároló berendezések és az egyéb digitális eszközök kapcsán. Gates ezenkívül hangsúlyozta, hogy a roppant népszerű Windows XP operációs rendszer milyen fontos mérföldkövet jelent a Microsoft számára, valamint utalt arra, hogy cége a jövőben milyen fontos szerepet szán az úgynevezett megbízható számítógépes megoldásoknak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció