Nőtt a vállalati internethasználat

Az elmúlt két évben jelentősen, 58 százalékról 73 százalékra nőtt a kisvállalatok körében az internet használata, miközben ugyanezen időszak alatt a középvállalatok közül is 20 százalékkal többen csatlakoztak a világhálóhoz - közölte Héjjas Gábor, az Axelero Internet Rt. vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A piackutatási adatok szerint - amit az Axelero tapasztalata is megerősít - 2002-ben a középvállalatok 88 százaléka kapcsolódott az internethez, míg a nagyvállalatok esetében két év alatt 92 százalékról 97 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek használják a világhálót.

Héjjas Gábor elmondta, hogy az elmúlt évben a vállalati internetes piac a becslések szerint 8,5 milliárd forint volt, az Axelero üzleti szolgáltatásokból származó bevételei az elmúlt év során az előző évhez képest viszonyítva több mint másfélszeresére nőttek.

Héjjas Gábor az Axelero piaci részesedésével kapcsolatban közölte: a TNS Modus InterBusiness kutatása alapján 2002. első fél évében a társaság részesedése a legalább 10 főt foglalkoztató cégek körében 51 százalék volt. Ezen belül a 10-49 fős kisvállalatok körében 52 százalék, az 50-299 fős középvállalatok körében 49 százalék, míg a minimum 300 főt foglalkoztató nagyvállalatok esetében 27 százalék volt az Axelero részesedése.

Az előzetes adatok szerint a vállalati körben az előfizetőszám várhatóan 10 százalékkal emelkedik 2003-ban.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció