Európai távoktatási program

Szeptembertől tízezer új tanulóhely

Európai mértékű távoktatási program megvalósítására konzorciumot hoztak létre a Pécsi Tudományegyetem (PT) koordinálásával; a dél-dunántúli régióban tízezer tanulóhelyet biztosítanak a szeptembertől induló távoktatásban.
Koltai Dénes, az egyetem rektorhelyettese keddi sajtótájékoztatóján Pécsett elmondta, hogy elsődleges céljuk az Európai Unió oktatási követelményeinek megfelelő távoktatási rendszer létrehozása közösségi és állami pénz felhasználásával. A konzorcium tagja Somogy, Tolna, Zala és Baranya megye, valamint Pécs önkormányzata, illetve több országos cég.

Ismertetése szerint a távoktatásba azokat szeretnék bevonni, akik az iskolai felnőttoktatást nem vagy csak nagy nehézségek árán tudják igénybe venni, illetve a már szakképesítéssel rendelkezőknek nyújtanának továbbképzési lehetőséget, hogy munka mellett is megújíthassák ismereteiket. A képzések a jelenlegi szakmai modulokra épülnek, és elsősorban az EU és az UNESCO által is hangsúlyozott szakterületek fejlesztését szorgalmazzák.

Koltai Dénes kitért arra is, hogy a távoktatási program segítségével a legeldugottabb település is elérhető, s megszerezhető a tudás, amely esélyt teremt az ott élőknek egy piacképes szakma elsajátítására. A régióban 10.000 tanulóhelyet teremtenek - közölte. Kialakításához igénybe veszik a már meglévő teleházakat s más egyéb közösségi épületeket.

Koltai Dénes, aki az egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet - mely a távoktatási program létrejöttét koordinálta - igazgatója is felhívta a figyelmet, hogy nem csak a tanulóknak jelent lehetőséget a program, hanem a régióban dolgozó, esetleg munkanélküli, oktatók részére is a tananyagok kialakításában és az oktatásban, melynek része az oktatók kiképzése is.

A tervek szerint az új rendszer, elsősorban a vezeték nélküli adatközvetítésre épül. Így lehetőséget teremt azon térségek számára is, ahol a jelenlegi infrastruktúra nem teszi lehetővé, hogy a hagyományos rendszereken keresztül kapcsolódhassanak a résztvevők a képzéshez. A kialakítandó rendszer a technikai támogatás és a tartalomfejlesztés mellett keretrendszert is tartalmaz majd, mely a tananyagok megjelenését és az oktatás módszertani hátterét is biztosítja. A vezeték nélküli technológia mellett a rendszer lehetőséget nyújt a hagyományos, vezetékes elérésre is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció