A Motorola szerint idén már javul a mobiltelefon-piac

Az elmúlt kétévi meredek visszaesés után idén már fellendülésre számít az amerikai Motorola, a második számú mobiltelefon-gyártó a világon. Mike Zafirovskinak, az amerikai cég elnök-vezérigazgatójának becslése szerint a mobiltelefon-készülékek piaca 8-10 százalékkal bővül az idén. A két éve tartó agresszív költségcsökkentési programok hatására az egyéb tevékenységek, köztük a félvezetőgyártás és a távközlési infrastrukturális berendezések gyártása is nyereségessé válik.
- Bizton állíthatjuk, hogy a cég mind a hat tevékenységi köre mind a pénzforgalmi egyenlegben, mind az eredményben pozitív mérleget mutat majd 2003-ban - jelentette ki Mike Zafirovski Sanghajban, a legújabb telefon készülékek bemutatóján.

Októberben a Motorola hat veszteséges negyedév után nettó nyereségről adott számot a harmadik negyedévre vonatkozóan. A negyedik negyedévre szóló előrejelzését azonban részvényenként 10 centes nyereségre fogta vissza a korábban jósolt 14 centről, a félvezetők és a nagysebességű internetes és mobiltávközlési berendezések csökkenő keresletére hivatkozva. A negyedik negyedévi eredményt január 22-ikén teszik közzé.

A mobiltelefon-gyártó ágazat, amely 40 százalékát adta a konszern 2001-es 29,5 milliárd dolláros forgalmának, egyre nagyobb piaci részesedést harcol ki magának. Zafirovski szerint 2002-ben az összes gyártó 390 millió mobilkészüléket adott el a világon - ez azonos a piacvezető, a finn Nokia becslésével -, 1,8 százalékkal többet, mint 2001-ben. 2001-ben a piac 3-4 százalékkal szűkült az előző évek rohamos bővülése után.

A Motorola Nokia utáni második helyezését azonban veszélyezteti a gyorsan felzárkózó dél-koreai Samsung Electronics Co, mely 2002-ben 10 százalékos piaci részesedés megszerzésével szökött fel a harmadik helyre, elsősorban új, színes képernyős modelljeinek köszönhetően. A Motorola piaci részesedése 15 százalék körül áll. A világpiaci második hely megvédése mellett a Motorola fő célja az első helyezés visszaszerzése a Nokiától a hazai, észak-amerikai piacon.

Miközben a mobiltelefon-készülékek iránt tovább nő a kereslet, Zafirovski véleménye szerint a vezeték nélküli távközlési infrastruktúra piacán az idén is csökkenésre kell számítani. A Motorola távközlésiberendezés-gyártó részlege 2001-ben 1,4 milliárd dollár veszteséget szenvedett el, és ezért egyes hírek szerint felvásárlási célponttá vált. A harmadik generációs mobiltelefon-készülékek gyártásában a Motorolával licencszerződésben álló német Siemens még októberben az infrastrukturális berendezések terén tervezett együttműködésről folyó tárgyalásokról számolt be. Zafirovski most cáfolta a tárgyalások hírét. Nem zárta ki viszont annak újrafelvételét arra az esetre, ha a piaci helyzet tovább romlana.

A Motorola Inc. kedden 9,69 dolláron zárt a New York-i értéktőzsdén, 0,01 dollárral, azaz 0,1 százalékkal olcsóbban, mint hétfőn. Ötvenkét héten belül a csúcsa 17,12 dollár volt, májusban, a mélypontja 7,30 dollár, október közepén.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció