Véget vet nagyszabású internetes terveinek a McDonald's

Költségcsökkentő lépések áldozatává vált a McDonald's étteremlánc Innovate IT elnevezésű projektje, amely során a társaság hálózatba kapcsolta volna mintegy 30 ezer éttermét.
Az Oak Brook-i (Illinois) központú társaságot január 1-jétől új vezetői csoport irányítja, amely számos költségcsökkentő lépéssel kívánja biztosítani a cég nyereséges működését. Ezen költségcsökkentő lépések áldozatává vált az Innovate IT elnevezésű projekt is, amelyet a McDonald's még 1999-ben indított, és amelynek folytatása csak az idei évben több tízmillió dollárba került volna, derült ki Lisa Howard szóvivő nyilatkozatából.

A projekt megvalósításának teljes költsége nem ismert, annyi azonban biztos, hogy a rendszert a McDonald's ez idáig egyetlen éttermében sem építette ki.

A társaság az elmúlt év harmadik negyedében, történelmében először veszteségesen működött. A mintegy 30 ezer éttermet működtető cég tavaly decemberben jelentős átalakításokat, személycseréket jelentett be vezetőségében. Ennek keretében távozott a társaság vezérigazgatója, elnöke és műveleti igazgatója. Jack M. Greenberg ex-vezérigazgató helyét január 1-jétől Jim Cantalupo vette át, aki korábban a McDonald's alelnöke volt. A társaság új elnöke, illetve műveleti igazgatója az a Charlie Bell lett, aki ez idáig a McDonald's Europe elnöki székét foglalta el.

"Az Innovate IT projektet azért állítjuk le, mert nem szolgált volna rövid távú előnyökkel" - mondta Howard, hozzátéve, hogy a társaság új vezetése a közeljövőre koncentrál. "Ez is bizonyítja, hogy az új vezetés igen szigorúan átellenőrzi a társaság tevékenységét" - folytatta a szóvivőnő. Mint Howard elmondta, a 121 országban található, összesen mintegy 30 ezer McDonald's éttermet érintő projekt igen sokba került volna, ugyanakkor a társaság csak mérsékelt előnyöket tudott volna kovácsolni belőle. "Más módszereink is vannak a hatékonyság növelésére."

A McDonald's tavaly októberben bejelentette, hogy négy országban átszervezi tevékenységét, további háromból pedig teljesen kivonul. A társaság emellett tíz országban, mintegy 175 gyengén teljesítő éttermet zár be. Az átszervezés összesen mintegy 400-600 fő leépítésével jár együtt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció