Díjmentes világhálós szolgáltatások civil szervezetek számára

Előfizetési díj nélküli internetelérést biztosít a közhasznú és közcélú szervezetek, közösségek számára jövő év elejétől a CivilPort kiemelkedően közhasznú társaság.
A korábban Hálózat az Ifjúságért Kht. néven ismertté vált szervezet 1997 óta közel ezer ifjúsági, nonprofit és egyházi közösség négyezer felhasználója számára nyújtott díjmentes világhálós szolgáltatásokat. Ditzendy Károly Arisztid ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta, a jórészt állami forrásokból működő társaság a közhasznú és közcélú szervezetek kommunikációs szolgáltatójaként szerepet kíván vállalni a civil szféra megerősítésében, ezért kibővített szolgáltatási és ügyfélkörrel folytatja a jövőben munkáját.

Várakozásaik szerint a következő egy-két évben, a kormányzati szervekkel kötött megállapodásoktól függően, 5-15 ezer felhasználó számára tudnak majd internetes szolgáltatásokat nyújtani. Ezek közé tartozik például az adott szervezet elektronikus levelezési rendszerének kiépítése, vagy a közösségek saját világhálós honlapjának elérhetővé tétele.

Közlése szerint a társaság olyan nonprofit üzleti megoldást alakított ki, melynek eredményeként mára az egész ország területén előfizetési díj nélkül szolgáltathat internetelérést a közhasznú és közcélú szervezetek, közösségek számára. A világhálós elérhetőség biztosítása mellett a CivilPort olyan, kisebb szervezetekre, civil hálózatokra tervezett díjmentes kommunikációs csomagokat, szolgáltatásokat is kínál ügyfelei számára, melyeket kimondottan a nonprofit szektor szereplői számára fejlesztettek ki. Ezek közé tartozik például a levelezési rendszerek működtetése, tartalomkezelő rendszerek fenntartása vagy a civil szervezetek felhasználóinak képzése.

A közhasznú és közcélú feladatok kiszolgálására térítésmentesen használható szolgáltatások nyílt pályázati rendszerben lesznek elérhetőek az év elejétől folyamatosan a civil szervezetek, közcélú műhelyek, közösségek számára. A CivilPort programját az érdeklődők a www.ngo.hu világhálós szolgáltató központon keresztül kísérhetik figyelemmel.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció