IHM-programok - háromszor nagyobb összegre pályáztak

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által kiírt, az informatika elterjedését szolgáló 6,5 milliárd forint értékű programokra összesen 20 milliárd forint értékű pályázat érkezett - közölte Kovács Kálmán, a tárca vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A miniszter elmondta: a pályázatok elbírálása most kezdődik, s valószínűleg többen már az idén hozzájutnak a kért informatikai eszközökhöz. Hozzátette: február végére már az internethez való kacsolódás is lehetővé válik a pályázók számára.

A miniszter bejelentette, hogy január 1-jén a Hírközlési Felügyeletnél (HíF) két miniszteri biztos kezdi meg a munkát: Suhajda Attila, az IHM jelenlegi helyettes államtitkára a felügyelet informatikával összefüggő szabályozási munkáját segíti, míg Kubinyi Imre feladata az lesz, hogy a HíF szervezeti felépítése megfeleljen majd a jövőre módosítandó, s már az európai uniós elvárásoknak is megfelelő hírközlési törvényben leírt feladatoknak.

Az eseményem Kovács Kálmán közölte: az önkormányzatoknak szóló 1,27 milliárd forintos eDemokrácia programra összesen 1.622 pályázat érkezett. Kifejtette: Magyarországon 3.200 önkormányzat van, s ezek közül 1.100 rendelkezik internetkapcsolattal. Ez utóbbi települések közül azonban csak 800 jelentkezett a programra, s ezért a tárca a többi háromszázat levében kereste meg, hogy pályázzanak. - Ez azonban nem járt nagy sikerrel, mert több mint kétszáz önkormányzat még így sem nyújtott be pályázatot - mondta a miniszter.

A digitális tartalmak és kultúra fejlesztését szolgáló, 1 milliárd forint keretösszegű eVilág programra 662 pályázat érkezett, s a jelentkezők a keretösszeg többszörösére tartanak igényt. Ezért ezt a programot a tárca mindenképpen szeretné jövőre is továbbvinni - közölte a miniszter.

A közösségi internet-hozzáférés bővítését szolgáló 880 millió forint keretösszegre 3.200 pályázat érkezett, így a tárca csak az igények töredékét tudja kielégíteni - hangzott el.

A gyerekekkel foglalkozók, például védőnők, illetve kismamák informatikai ellátottságát javító, 1 milliárd forint keretösszegű eGeneráció programra 2.847 pályázatot küldtek be, s mivel az igények jelentősen meghaladják a lehetőségeket, a bíráló bizottság előnyben részesíti a kis- és a hátrányos helyzetű településeken élőket.

Az informatikai társadalom térnyeréséért, alapvetően az általános iskolák alsó tagozatos tanítói számára kiírt, 1,9 milliárd forint keretösszegű programra az eredetileg várt 5.500-6.000 pályázat helyett 16.845 érkezett, amelyekben szereplő összegek messze meghaladják a lehetőségeket. A miniszter közölte, hogy a 400 millió forint keretösszegű kutatás-fejlesztési program szintén sikeres volt, mivel 300 pályázat érkezett rá. Kovács Kálmán aláhúzta: mivel a programok népszerűek, az IHM az elképzelései szerint ezeket jövőre is folytatják valamilyen formában.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a tárca elkészítette azt a kormányhatározat-tervezetet, amelyben egyebek mellett megfogalmazza, hogy a Magyar Információs Társadalom Stratégiát milyen alapelvek mentén, milyen intézményi keretek között kell kidolgozni, s mindebben milyen szerepet kell vállalnia a kormánynak. A miniszter úgy vélte, hogy a határozat-tervezetet még az idén elfogadja a kormány. Kovács Kálmán elmondta, hogy a stratégia kidolgozása kapcsán létrejön az információs társadalom tárcaközi koordinációs bizottság, amelyben a miniszterek, illetve a tárcák képviselői vesznek részt.

A miniszter a stratégiacélok között megemlítette, hogy az eÁllamigazgatás program keretében 3 év múlva 24 órában működő elektronikus ügyintézési és ügyfélszolgálati rendszert kívánnak létrehozni, míg az eÖnkormányzat program szerint 2033 végére minden önkormányzat, kiemelt és nonprofit szervezet, például kórház és iskola rákerül egy döntően szélessávú web-hálózatra.

Hozzátette: Az e-Egészségügy, az e-Igazságszolgáltatás, valamint az eKultúra, az eGazdaság és az eKözlekedés programok szintén azt a célt szolgálják, hogy ezeken a területeken is minél nagyobb mértékben használják az informatikát és az internetet, például a díjmentesen elérhető hatályos joganyag elérését, az elektronikus aláírást, az elektronikus kereskedelmet és az utazási információkat tekintve.

Kovács Kálmán elmondta: az idén négy olyan rendeletet terjesztenek a kormány elé, amely növeli majd a versenyt a vezetékes és mobiltávközlésben, illetve az internetes piacon. Kifejtette: mindeközben folyik a hírközlési törvény teljes áttekintése, s az európai uniós elvárásoknak is megfelelve e jogszabály módosítására várhatóan jövőre kerül sor. Az előterjesztést a tárca május végére készíti el, míg a módosított törvény 2004 januárjában lép hatályba.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció