Januárban mutatkoznak be a Mira eszközök

A Mira eszközök debütálására már csak egy hónapot kell várnunk, éppen ezért korántsem meglepő, hogy a Mira projekt mögött álló Microsoft, illetve a Mira eszközök gyártói a napokban megkezdték ezen új generációs digitális berendezések népszerűsítését.
A Mira fejlesztési kódnevet viselő eszközök a kereskedelmi forgalomban Windows Powered Smart Display néven fognak megjelenni, és röviden annyit kell tudni róluk, hogy olyan lapos és "okos" kijelzők lesznek, melyek segítségével a felhasználók a lakásukban, házukban, illetve azok környezetében vezeték nélküli kommunikációt folytathatnak a hagyományos személyi számítógépekkel. A Microsoft a közelmúltban számos hardvergyártóval kötött szerződést Mira-ügyben, és tudni lehet, hogy az első generációs Mirák egyrészt meglehetősen drágák lesznek, másrészt pedig a Microsoft saját bevallása szerint is némi technológiai korláttal fognak rendelkezni. A Mira eszközök kezdőára várhatóan 1000 dollár körül fog alakulni.

A Microsoft egy, a napokban Londonban tartott szakmai konferencián egyébként már be is mutatta a ViewSonic és a Philips saját fejlesztésű Mira kijelzőit. Megan Kidd, a Microsoft egyik vezető termékmenedzsere a bemutató kapcsán elmondta, hogy a felhasználók az úgynevezett Smart Display eszközöket lényegében ugyanúgy használhatják majd, mint az otthoni vezeték nélküli telefonokat. A felhasználóknak lehetőségük nyílik arra, hogy otthonaikban egy kényelmes fotelben elhelyezkedve mindenféle vezetékek használata nélkül kapcsolatot építsenek fel személyi számítógépeikkel - mondta Kidd.

A bemutató kapcsán többek közt arról is szó esett, hogy az "okos kijelzők" egyesült államokbeli hivatalos bemutatkozására január 8-án fog sor kerülni, azonban ezt követően az európai és ázsiai felhasználóknak sem kell sokat várniuk az újdonságra, az ugyanis várhatóan már 2003 első negyedévében világszerte kapható lesz. Az említett két gyártón kívül Mira eszközöket tervez piacra dobni többek közt például az NEC, a Fujitsu, a Trigem Computer és a Tatung is. A nemrégiben bemutatkozott Tablet PC-k és a Mirák közti leglényegesebb különbség egyébként abban rejlik, hogy míg előbbi eszközök komplett számítógépeket rejtenek magukban, addig utóbbiakban például nincs háttértároló, vagyis a Mira csak arra való, hogy segítségével a felhasználók kapcsolatba lépjenek hagyományos számítógépeikkel.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció