Vissza az egész, folytatódik a Microsoft-per

A szakértők, a sajtó és a Microsoft várakozásaival ellentétben még nem fáradtak ki a pereskedő államok, Massachusettes állam fellebbez a pert lezáró megállapodás ellen, vagyis folytatódik a több mint négyéves Microsoft-saga.
Tom Reilly, a renitens állam főállamügyésze bejelentette, hogy vásárlóik érdekében elkerülhetetlennek tartják a lépést. A fellebbezés nem kis meglepetést okozott, egyrészt mert hét másik korábbi peres állam már bejelentette, hogy elfogadják a megállapodást, másrészt mert már mindenki lezártnak hitte az ügyet, lévén a fellebbezés végső határideje jövő hétfő. Reilly tudatában van annak, hogy nem kapnak máshonnan támogatást, kijelentette "egyedül csináljuk végig". District of Columbia és kilenc állam, California, Connecticut, Florida, Iowa, Kansas, Massachusetts, Minnesota, Utah és Nyugat-Virginia, mint ismeretes, visszautasította a 2001-es Microsoft-megállapodástervezetet, de most csak Massachusetts nem hajlandó erre. A fellebbezés következményei gyakorlatilag beláthatatlanok, rövid ellenállástól kezdve a Microsoft javaslatának módosításán át egészen a hosszan elhúzódó pereskedésig minden eshetőség számba jön.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció