Reszkess broadband net, jön a forgalomkorlátozás!

A szélessávú, nagy sebességű internetes szolgáltatásokkal foglalkozó cégek különböző források szerint olyan új piaci és árstratégia kidolgozásán fáradoznak, mely várhatóan gátat vethet a manapság egyre népszerűbb fájlcserebere szolgáltatások terjedésének.
A szélessávú internetszolgáltatók nagy része nyíltan kimondja, hogy a Napsterhez, illetve a Kazaahoz hasonló szolgáltatások rendkívül népszerűek előfizetőik körében, ennek pedig az a következménye, hogy az ezen szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók alaposan leterhelik hálózataikat, ami az internetszolgáltatás minőségének romlásával járhat.

Egyes források szerint a nagyobb internetszolgáltatók a világ számos régiójában azt fontolgatják, hogy esetlegesen korlátozzák az előfizetőik által egy adott időszakban letölthető adatok mennyiségét, ugyanis ily módon egyrészt tehermentesíteni lehetne hálózataikat, másrészt pedig minden korábbinál hatékonyabb harcot lehetne folytatni az illegális szoftverek és zenei felvételek csereberéjére szakosodott internetes szolgáltatások ellen. Szakértők szerint az utóbbi időkben bebizonyosodott, hogy ezen szolgáltatások ellen bírósági úton nem igazán lehet felvenni a harcot, vagyis elképzelhető, hogy csak a forgalomkorlátozással sújtott szélessávú internet elérések jelenthetnek gyógyírt a problémára.

A szélessávú internetszolgáltatások világa egyébként mostanság világszerte átalakulóban van, ugyanis a szolgáltatók lényegében egymás után jelentik be azon vadonatúj előfizetői csomagjaikat, melyek elsősorban kedvező áruk révén próbálják meg elcsábítani a mindeddig dial-up előfizetéssel rendelkező internetezőket. Ezen új előfizetői csomagok nagy része vagy sebességében limitált, vagy pedig forgalomkorlátozott, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen kevesebb pénzért nem is várható el teljes körű, mindennemű kötöttségtől mentes szolgáltatás. A probléma ott kezdődik, amikor egyes szolgáltatók a teljes árú előfizetéssel rendelkező, mindaddig forgalomkorlát nélkül töltögető felhasználókat azzal sújtják, hogy megszabják számukra az egy hónap alatt letölthető maximális adatmennyiséget, melyet túllépve sávszélesség csökkenéssel, vagy extra költségekkel kell számolniuk. Mondanom sem kell, hogy a szolgáltatók ezen lépéseit a felhasználók nem kis felháborodása és tiltakozása követi külföldön éppúgy, mint kis hazánkban (lásd UPC).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció