Az IBM növelte szerverpiaci előnyét

Egy a Gartner Dataquest piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy az IBM továbbra is őrzi első helyezését azon globális szerverpiacon, mely a legutóbbi negyedévben közel 3 százalékkal zsugorodott.
A jelentés szerint a Big Blue szerverpiaci eladásai az idei év harmadik negyedévében négy százalékkal növekedtek, a cég forgalma ugyanis ezen időszakban 3,3 milliárdról 3,4 milliárd dollárra nőtt. Ennek köszönhetően az IBM mintegy 2,1 százalékkal növelte szerverpiaci részesedését, mely így már elérte a 32,1 százalékot. Érdekes adat, hogy míg 2002 második negyedévében a szerver-számítógépek piacán még mintegy 10,9 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le, addig a harmadik negyedéves forgalom már csak 10,5 milliárd dollár volt.

A Gartner Dataquest munkatársai felhívják a figyelmet a szerverpiaci negyedik helyezett Dell Computer kiváló teljesítményére, ugyanis a Dell Computer az elmúlt hónapokban 714 millióról 814 millió dollárra volt képes növelni eladásait, ami nem kevesebb mint 16 százalékos forgalomnövekedést jelent. A gyártó piaci részesedése ily módon 1,3 százalékkal növekedett, és elérte a 7,7 százalékot. A Gartner Dataquest jelentéséből többek közt az is kiderül, hogy az IBM és a Dell Computer az elmúlt időkben a szerverek világpiacához hasonlóan az Egyesült Államokbeli szerverpiacon is hasonlóan jól teljesített, és növelni tudta részesedését.

Az IBM és a Dell Computer előretörésére természetesen csak úgy kerülhetett sor, hogy közben a konkurencia némileg visszaesett, esetünkben az említett két gyártó a szerverpiac második, illetve harmadik helyezettjének rovására volt képes növelni piaci részesedését. A jelenlegi második helyezett Hewlett-Packard forgalma az elmúlt hónapokban 2,9 milliárdról 2,5 milliárd dollárra csökkent, ami mintegy 11 százalékos forgalomcsökkenést és 2,2 százalékos piaci részesedés csökkenést jelent. A Hewlett-Packard pillanatnyilag a szerverpiaci torta közel negyedét, egész pontosan 24,5 százalékát tudhatja magáénak. A harmadik helyezett Sun Microsystems forgalma az elmúlt negyedévben 10 százalékkal csökkent, így a cég szerverpiaci részesedése mintegy 0,9 százalékkal 12,6 százalékra csökkent.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció