XVII. HíF Fórum Miskolcon

"A piacért" mottóval tizenhetedszer, ezúttal Miskolcon rendezték meg a Hírközlési Felügyelet országos fórumát.
A november 15-én tartott eseményen a megjelenteket Rácz Zsolt, az IHM közigazgatási államtitkára köszöntötte, kiemelve, a fórum a tárca és a szabályozó hatóság kapcsolatának fontos eleme. Hangsúlyozta, mivel a piacnyitással a verseny még nem indult meg, az IHM szeretné a jogi hátteret a verseny élénkítésének céljából módosítani. A minisztérium meggyőződése szerint a jövőben gazdasági alapú szabályozást kell a hírközlés területén végezni - mondta az államtitkár. Egyben aláhúzta, konszenzusos alapon szeretnék a HíF tevékenységét felügyelni.

Frischmann Gábor HíF-elnök előadását arra a kérdésre fókuszálta, hogy hogyan élte meg a felügyelet a piacnyitás óta eltelt közel egy évet. Ezt követően a szabályozó hatóság különböző területein folyó fontosabb munkákról szóltak az előadók, így arról, milyen új kihívások előtt áll a HíF; milyen problémák megoldásával foglalkozik a Hírközlési Területi Hivatal (HTH); mi a Hírközlési Döntőbizottság döntéseinek a háttere; hol tart a HíF Hatósági Informatikai (rendszer) Projektje (HIP). A fórum technikai része a felügyelet elnökének koradélutáni zárszavával fejeződött be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció