Lapértesülések szerint megvan a Deutsche Telekom új elnöke

Német lapértesülések szerint a 41 éves Kai-Uwe Ricke lesz a Deutsche Telekom, a legnagyobb európai távközlési vállalat következő elnöke. Az előző elnök, Ron Sommer hétévi elnökösködés után júliusban távozott, mert a költséges terjeszkedés, az adósság növekedése és a részvényárfolyam vészes csökkenése miatt a német kormány - a Deutsche Telekom 43 százalékos tulajdonosa - megvonta tőle a bizalmat. Azóta Helmut Sihler volt átmenetileg az ügyvezető elnök.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Berliner Zeitung szombati számában megjelenő értesülés szerint a Deutsche Telekom felügyelőbizottsága, amelynek fele-fele arányban tagjai a tulajdonosok és a dolgozók képviselői, az utóbbi napokban egyetértett Kai-Uwe Ricke személyében, és a döntést a bizottság november 14-i hivatalos ülésén hirdetik ki - jelentették hírügynökségek pénteken. Ott ismertetik egyszersmind a cég szerkezetváltási terveit is, meg a harmadik negyedévi eredményeket. Már tudni, hogy a távközlési vállalat 50 ezer állást akar megszüntetni 2005 végéig a mostani 240 ezerből.

Ricke eddig, az igazgatótanács tagjaként, a Deutsche Telekom két leányvállalatára, a T-Mobile mobilszolgáltatóra és a T-Online internetszolgáltatóra felügyelt.

Elemzők szerint Ricke kinevezésével valószínűtlenné válik, hogy a Deutsche Telekom eladná amerikai leányvállalatát, amelyet tavaly vásárolt több mint 30 milliárd dollárért. A leányvállalat, a VoiceStream - nemrég T-Mobile USA-re keresztelték át - egyelőre tehertétel a Deutsche Telekom könyveiben.

A Deutsche Telekomnak több mint 64 milliárd euró adóssága van, nem utolsósorban a harmadik generációs (UMTS) mobilkoncessziók 2000-es megvásárlása miatt. Ezt 50 milliárd euróra akarják csökkenteni, de a csökkentés határidejét az év elején kénytelen voltak ez év végéről jövő év végére halasztani, és ezért a nemzetközi hitelminősítők leértékelték a Deutsche Telekomot, amit megszenvedett magyar leányvállalata, a Matáv is.

Az egykoron sikerrel tőzsdére vitt DT-részvények ára előbb több mint 100 euróra szökött fel, majd csaknem 10 euróra csökkent. A papírt 1996-ban 14,57 eurónak megfelelő áron vezették be a tőzsdére. A részvény 2000. márciusban 104,90 eurón érte el a legmagasabb értéket, azóta több mint 90 százalékot veszített.

A Deutsche Telekom pénteken 11,00 eurón zárt a frankfurti értéktőzsdén, 1,35 százalékkal olcsóbban a csütörtöki, 11,15 eurós zárónál. Pénteken 11,00 eurón is nyitott. Ebben a hónapban eddig 13,04 és 10,82 euró, idén eddig 20,45 és 8,14 euró, ötvenkét héten belül 20,84 euró és 8,14 euró között változott az ára.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció