Megjelent a Palm Zire kéziszámítógép

A Palm hétfőn bemutatkozott Zire típusjelzésű kéziszámítógépe nem az első olyan Palm kéziszámítógép, mely elsősorban 100 dollárnál alacsonyabb áráról ismerszik meg, viszont az első olyan low-end kategóriás Palm kéziszámítógép, melyet a gyártó várhatóan nyereségesen tud majd forgalmazni.

Az eddigiekben leginkább azon Palm eszközök kerültek 100 dollárnál is kevesebbe, melyek életciklusuk vége felé közelítettek, és amely eszközöktől a gyártó már csak drasztikus árcsökkentések révén tudott megszabadulni. Ezzel szemben a most debütált Palm-újdonság már bemutatkozásának pillanatában rendkívül kedvező árral rendelkezik, ami persze nem véletlen, hiszen a Zire révén a gyártó minden eddiginél szélesebb körben szeretné elterjeszteni a parányi kéziszámítógépeket.

A fehér alapszínű Palm Zire méreteit tekintve leginkább a Palm m500 típusjelzésű kéziszámítógéphez hasonlatos, azonban tömege kisebb a Palm m500-énál, ezenkívül pedig említésre méltó, hogy mindössze két fő gomb található rajta, melyek segítségével a címtár és a naptár funkciókat lehet gyorsan elérni. A Palm Zire a hozzá mellékelt mini USB kábel segítségével csatlakoztatható a személyi számítógépekhez, operációs rendszere pedig nem más, mint a Palm OS 4.1. Mivel egy abszolút low-end kategóriás, belépőszintű modellel van dolgunk, nem szabad meglepődnünk azon, hogy mindössze 2 MB memóriával rendelkezik, kijelzője pedig nem színes, hanem csak fekete-fehér.

David Cristopher, a Palm termékmenedzsment-részlegének az igazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a Palm a vadonatúj Zire kéziszámítógépet minden korábbinál szélesebb körben szeretné elterjeszteni. Cristopher utalt arra, hogy a Palm a Zire-t nem elsősorban a mindig a legújabb és legnagyobb teljesítményű eszközökre vágyó, viszonylag szűk vásárlórétegnek szánja, hanem lényegében minden olyan, úgymond egyszerű felhasználónak, akik az eddigiekben idegenkedtek az ilyen eszközök használatától, és akiknek az életét könnyebbé teheti a Zire használata. Cristopher ezenkívül elmondta, hogy a Palm várhatóan október végén rántja le a leplet az első Palm OS 5-tel ellátott high-end kategróiás újdonságairól.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció