Az egyetlen túlélő: Compaq Evo D510 e-PC a HP-től

A Compaq Computerrel idén májusban történt fúziót követően a világ legnagyobb számítógépgyártó cégévé előlépett Hewlett-Packard képviselői a napokban egy vadonatúj, kis helyfoglalású személyi számítógépről rántották le a leplet. A keresztségben Compaq Evo D510 e-PC nevet kapott asztali számítógép tulajdonképpen nem más, mint a Hewlett-Packard-féle e-PC és a Compaq újabb Evo sorozatú számítógépeinek a keresztezése.
A fekete-ezüst színű, rendkívül elegáns dizájnnal megáldott újdonságot a Hewlett-Packard elsősorban azon irodákba ajánlja, ahol fontos, hogy a számítógépek a lehető legkevesebb helyet foglalják el az íróasztalokon, valamint, hogy ne legyenek túl drágák.

A most bemutatott D510 e-PC néhány munkaállomást leszámítva lényegében az egyetlen olyan Hewlett-Packard fejlesztésű, elsősorban üzleti felhasználásra szánt asztali számítógép, mely túlélte a Compaq Computerrel történt egyesülést, ugyanis a Hewlett-Packard által korábban fejlesztett asztali számítógépek és notebookok szépen lassan kikopnak a cég termékskálájáról, hogy átadják helyüket a Compaq Computer márkajelzéssel ellátott Evo PC-knek. Ahogy azt egyébként a Hewlett-Packard képviselői korábban ígérték, az új e-PC számítógép modellek kezdőára 700 dollár alatt alakul, így a most bejelentett újdonság ára is ezen árhatár alatti.

A Hewlett-Packard 649 dolláros áron forgalmazza a Compaq Evo D510 e-PC-t, mely alapkiépítésben többek közt egy 1,8 GHz-es frekvencián üzemelő Intel Celeron processzort, 128 MB memóriát, egy 20 GB kapacitású merevlemezt, valamint egy CD-ROM meghajtót tartalmaz. Ebben az árban a monitor sajnos nem foglaltatik benne, ezzel szemben a számítógépre feltelepített Microsoft Windows XP Home Edition igen. A vastagabb pénztárcájú felhasználók akár 2,6 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-es processzorral, nagyobb memóriával, nagyobb merevlemezzel és természetesen DVD meghajtóval is megvásárolhatják az újdonságot, ez esetben azonban az árcédulán már jóval komolyabb összeg szerepel. A cég munkatársai egyébként két új LCD monitort is bejelentettek a napokban, név szerint a TFT 1520-at, illetve a TFT1720-at, melyek közül az előbbi 15 colos és 479 dollárba kerül, utóbbi pedig 17 colos és 719 dollárért vihető haza.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció