VIA C3 processzoros PC 199 dollárért

Tajvan egyik legnagyobb chipgyártó cége, a VIA Technologies képviselői a napokban bejelentették, hogy a közeljövőben a VIA Technologies látja el processzorokkal az elsősorban low-end kategóriás számítógépeiről ismert Wal-Mart cég rendkívül alacsony, 199 dolláros áron forgalomba kerülő személyi számítógépeit.
A Wal-Mart kínálatában megtalálható számítógépek közül a legolcsóbb az eddigiekben 299 dollárba került. Ezen abszolút low-end kategóriás rendszer az idei év elején debütált, és röviden annyit érdemes tudni róla, hogy a Microtel Computer Systems szereli össze a Wal-Mart számára, valamint, hogy központi részét képezi többek közt egy 850 MHz-es működési frekvenciával rendelkező AMD Duron mikroprocesszor, valamint a Lindows névre hallgató operációs rendszer. Mint ismeretes, a Lindows a nyílt forrású Linux operációs rendszerre épül, azonban kompatibilis a Microsoft-féle Windows operációs rendszerekre fejlesztett alkalmazásokkal is. Az említett Microtel Computer Systems egyébként saját maga is forgalmaz egy nagyon olcsó, ugyancsak 299 dolláros áron kapható számítógépet, melyben többek közt egy 900 MHz-es frekvencián ketyegő AMD Duron processzor kap helyet, azonban operációs rendszert ez a 299 dolláros ár nem foglal magában.

A Wal-Mart most bejelentett újdonsága nem kevesebb mint 100 dollárral olcsóbb az eddig kapható volt legolcsóbb Wal-Mart számítógépnél, így ára egészen pontosan 199 dollár. Az újdonság konkrétan egy Lindows operációs rendszerrel ellátott, 800 MHz-es frekvenciájú VIA Technologies-féle C3 mikroprocesszorral szerelt személyi számítógép, mely monitorral azonban nem rendelkezik. A bejelentés kapcsán a VIA Technologies munkatársai arról is beszámoltak, hogy az említett 800 MHz-es C3 processzor ezenkívül más, a Microtel Computer Systems által összeszerelt személyi számítógépekben is megtalálható lesz a közeljövőben, így például többek közt egy olyan 299 dolláros PC-ben, mely Windows XP operációs rendszerrel fog rendelkezni, illetve egy olyan 399 dolláros áron megvásárolható számítógépben, melyet 15 colos képátlójú monitorral fognak forgalmazni. A felsorolt low-end kategóriás konfigurációkban egyébként nemcsak a processzor, hanem az alaplapi chipkészlet is VIA gyártmányú lesz. Konkrétan a VIA Apollo PLE133 típusjelzésű chipsetről van szó, mely egyébként integrált grafikus maggal is rendelkezik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció