Kiléphet a mobiltelefon-piacról az Ericsson

A svéd telekommunikációs társaság pénteken bejelentette, hogy a Sony - Ericsson közös vállalkozás sikertelensége esetén megszakítja együttműködését a Sony-val, és leállítja a mobiltelefon-készülékek gyártását.
Az Ericsson két - három negyedévet ad a mobiltelefon-gyártással foglalkozó közös vállalkozásnak ahhoz, hogy talpra álljon, és "elfogadható eredményeket érjen el". - Az üzenet világos. Még egyszer nem esünk ugyanabba a hibába - mondta Ase Lindskog, a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

- Nem fogunk még több pénzt fektetni a közös vállalkozásba, ha az nem mutat elfogadható eredményeket, illetve a készülékek nem lesznek sikeresek - mondta. Arról, hogy az Ericsson számára mi számít majd elfogadható eredménynek, illetve sikernek, nem kívánt beszélni a szóvivőnő.

A mobiltelefon-készülékek gyártásából való kilépés azonban komoly visszaesést jelentene az egykor rendkívül erős, dinamikusan fejlődő társaságnak, és egyben a japán Sony-val való együttműködés végét is jelentené.

Az Ericsson, amely a mobilkommunikációs berendezések legnagyobb gyártója a világon, a jövő év végéig mindenképpen nyereségessé kíván válni. A társaság Sony-Ericsson közös vállalkozása által gyártott mobiltelefonok egyelőre azonban nem fogynak a várakozásoknak megfelelően, amelynek egyik oka a piac telítődésében keresendő, és amely súlyos veszteségeket eredményez. Az Ericsson közelmúltbeli bejelentése szerint a gyengélkedő piacok közelgő fellendülésére egyelőre semmilyen jel nem utal.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció