A Hungexpo többségi állami tulajdonban marad
1999. június 23.
Az említett középtávú terv szerint 5-7 év alatt 6,5 milliárd forintból felépítik az új, 10 000 m2 kiállítási alapterületű csarnokot (és megtudtuk, hogy ezt követően elkészíttetik a korszerű, állandó, a Hungexpo egész területére kiterjedő beléptető rendszert is). Kiemelt feladat az informatikai rendszer szinten tartása további fejlesztéssel. A tavaly még csak 250 milliós, de idén már 750 milliósötra nőtt fejlesztési költségből - többek közt - megoldják az Info '99 kiállítóinak az emeletes standokkal kapcsolatos panaszát, miszerint rossz a légellátás. A jövő félévben - elsőként a térségben - megvalósul az ISO 9001 minősítés. Az EXPO 2000 az év rendezvénye lesz, amelyen a magyar részvételt a Hungexpo leányvállalata szervezi, a magyar felkészülés terv szerint halad, és előreláthatóan nyereséges lesz.
Az idei első félév eredményei közül a vezérigazgató asszony kiemelte az Info '99 sikerét, amely felülmúlta a várakozásokat. Bár kissé kisebb volt, mint a legutóbbi Ifabo, ennek oka az irodatechnikai rész elhagyása (amely átkerült más kiállításra), és ezt a rendezvényt a Hungexpo először rendezte meg. (Emiatt a Hungexpo üzleti haszna még jelentősebb volt. Míg az Ifabo-nyereségből 30% volt a részesedése, az Info '99 teljes nyeresége nála maradt.) Ezek után nem meglepő a döntés: természetesen lesz Info 2000.
Kapcsolódó cikkek
- Hat szakmai kiállítás egy időben
- COMDEX Hungary áprilisban
- Magyar cégek IFABO 2002-n
- Az IFABO 2002 fókuszában: Kelet-Európa
- INFOmarket a nagyközönségnek, INFOtrend a szakmának
- Április utolsó hete helyett október utolsó hetében lesz INFOtrend
- Ősszel rendezi a Hungexpo az INFOtrend kiállítást
- Két Info kiállítás is lesz jövőre
- Siemens: Sysdata-nap, komplex megoldások az Infón
- Sakkparti a listavezetővel