Antitrösztper: eleget tesz az ígéreteknek a Microsoft

A szoftveróriás végrehajt néhány olyan módosítást a Windows operációs rendszeren, amelyet az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumával kötött, tavaly novemberi megállapodásban vállalt magára.
A Microsoft több feltételt már korábban teljesített a társaság ellen irányuló antitrösztper lezárásaként elfogadott tavaly novemberi megállapodásból. A szoftveróriás hétfőn azonban egy telefonos konferenciabeszélgetés keretében azon tervekről is beszámolt, amelyek a többi kikötés betartásához kapcsolódnak.

"Bár a megállapodás egyelőre nem végleges, a Microsoft beleegyezett, hogy bizonyos pontjait még a végső ítélet megszületése előtt végrehajtsa" - áll a társaság közleményében. Mint ismeretes, a szoftvercég ellen irányuló antitrösztper 18 felperes amerikai államából kilenc nem fogadta el az Egyesült Államok igazságügyi minisztérumával korábban kötött megállapodást, és tovább vitték a pert a szoftveróriás ellen.

Az ügyben illetékes szövetségi bíró az elmúlt hónapban elmondta, hogy a tavaly novemberi megállapodás során mindkét fél az antitrösztperekre vonatkozó szabályok szerint járt el, így a megállapodás ügyében a szakértők szerint már az ősz folyamán megszülethet a végső döntés. A szigorúbb szankciókért fellebbező kilenc amerikai állam ezalatt tovább folytatja a pereskedést.

A DOJ-féle megállapodásban vállalt - meglehetősen enyhe - megkötések nem hoznak jelentős változást a Windows operációs rendszerben. A kilenc fellebbező állam ezzel szemben egy olyan Windows-verzió kiadását követeli, amelyből a Microsoft saját "middleware" segédprogramjait, mint például a médialejátszót, az internetböngészőt és az e-mail levelezőprogramot eltávolíthatja a felhasználó, és külső cégek megoldásaival helyettesítheti azokat. A Microsoftnak emellett elérhetővé kellene tennie az Internet Explorer forráskódját, a SUN Microsystems-féle Java Virtual Machine-nek (JVM) pedig 10 éven keresztül, már telepítéskor benne kellene lennie a Windowsban.

Michael Gartenberg, a Jupiter Research elemzője úgy véli, a Microsoft mostani lépése csak reklámfogás. "A Microsoft azt reméli, sikerül néhány PR-pontot szereznie a javasolt megállapodás egyes pontjainak teljesítésével" - mondta Gartenberg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció