Sun Microsystems előny a UNIX szerverek piacán

A Sun Microsystems, hasonlóan a világpiachoz, Magyarországon is vezető pozíciót tölt be a UNIX szerverpiacon, amit mutat az is, hogy az első negyedévben a közel 5 millió dolláros UNIX szervereladások bevételéből 65 százalékkal részesedett - közölte a társaság a Gartner-Dataquest piackutatási adataira hivatkozva.
A MTI piaci információi szerint a teljes UNIX-piac mintegy 40 millió dollárra, a teljes szerverpiac pedig több mint 100 millió dollárra tehető. A Sun Microsystems Magyarország közlése szerint az első negyedévben a társaság piaci részesedése meghaladta az IBM, a Compaq és a HP együttes részesedését.

A szakemberek szerint a biztonságos, ugyanakkor a versenytársakénál drágább UNIX-szerverek nagyobb térhódításnak egyik gátja, hogy a vállalatok még mindig a rövid távon olcsóbb, de kevésbé megbízható szervereket részesítik előnyben.

A Sun szerint azonban e területen Magyarországon is változás várható, hiszen a nemzetközi tapasztalatok szerint a 2001. szeptember 11-diki terrortámadást követően már nem csak a beszerzési ár, hanem alapvetően a UNIX-szerverek elterjedését szolgáló biztonsági, és a szerver egész élettartamára kivetített működtetési költségek is egyre nagyobb szerepet játszanak a vásárlásokban.

A tapasztalatok szerint ugyanis azok a vállalatok választanak UNIX-alapú megoldást, amelyek a beszerzési költségek mellett a rendszerek üzemeltetésének költségvonzatait is figyelembe veszik. Egy szerver esetében az induló ár ugyanis csak töredéke a teljes élettartamra vonatkozó működési kiadásoknak. A UNIX-szerverek további előnye, hogy működésük során sokkal kevesebb az állás- és karbantartási idő, s a rendszert működés közben is lehet bővíteni.

A piackutatók szerint európai régióban a Sun szintén látványos növekedést ért el az előző negyedéves eredményekhez képest a UNIX szerverek piacán a leszállított egységek száma és a bevétel tekintetében: ebben a régióban ugyanis a Sun értékesítette a UNIX szerverek több mint felét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció