Végéhez közelít a Microsoft-per

A mintegy 4 éve húzódó antitröszt per a nyár végén várhatóan befejeződik. A szoftveróriás Microsoft, illetve a kilenc felperes amerikai állam hétfőn utolsó dokumentumaikat adták át a bíróságnak.
Az elmúlt napokban mindkét fél átnyújtotta javaslatát Colleen Kollar-Kotelly bírónőnek, akire a döntés meghozatalának feladata hárul. A végső döntés a nyár végére várható.

A szoftveróriás Microsoft 546 oldalas dokumentumában azt állítja, a korábbi, peren kívüli megegyezést elutasító felperes államok már évek óta szövetkeznek a háttérben a társaság legfőbb riválisaival, akik önérdekükből akarják háttérbe szorítani a társaságot. "Ezek a versenytársak bírósági döntéssel szeretnének előnyt szerezni, és megakadályozni, hogy a Microsoft konkuráljon velük."

A felperes államok saját, 596 oldalas dokumentumukban hasonlóképp erős bírálatot fogalmaznak meg a szoftvercég ellen. "A Microsoft korábban törvénytelennek ítélt lépéseivel szemben a peren kívüli megállapodás nem jelent megoldást, mert félreérthető, és tele van kivételekkel, kiskapukkal."

Emmett Stanton, a Fenwick & West antitröszt ügyvédje úgy véli, a két fél által hétfőn beadott dokumentumok komoly lépést jelentenek a végső döntés felé. A záró tárgyalásra június 19-én kerül sor.

A Microsoft, illetve a felperes államok természetesen teljesen eltérő következtetéseket vontak le a "tények"-ből, és teljesen máshogy ítélik meg a helyes döntést is. Mindkét fél egyenként 33 tanút vonultatott fel a per alatt, úgymint például Carl Shapiro közgazdászt, illetve a másik oldalon Bill Gates Microsoft elnököt.

A Microsoft szerint a felperesek számtalan jelentős hibát követtel el a per folyamán, a társaság mintegy 12 trösztellenes lépésére pedig a korábbi, peren kívüli megállapodás már egyértelmű, és hatékony megoldást jelent. A felperesek ugyanakkor úgy vélik, a per folyamán egyértelműen bebizonyították, hogy a szoftvercég törvénytelen eszközökkel igyekszik háttérbe szorítani a konkurenciát. A kilenc felperes állam szerint a tavaly novemberi megállapodás a múltba tekint, a jövőre vonatkozóan semmilyen hatása nincs, és a jelenlegi körülmények között nem állja meg helyét.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció