Megjelentek az első HP-Compaq termékek

A Hewlett-Packard a két vállalat egyesülése után első ízben jeletetett meg termékeket, a fúzió után 25 nappal kibocsátott újdonságokban egy közös vonás található, mind volt Compaq modellek.
A szuperszámítógéptől a belépőszintű PC-ig terjedő áruk annak köszönhetik gyors bemutatkozásukat, hogy mind a Compaq legutóbbi fejlesztéseinek eredményei, melyek a korábban ismertetett termékstratégia miatt most már az új HP gondozásában kerülnek a piacra. A HP úgy döntött, hogy vagy saját korábbi, vagy a Compaq korábbi termékeit részesíti előnyben, attól függően, hogy egy adott területen éppen mely cég termékei találtak kedvezőbb fogadtatásra, így elkerülhetik a cégen belüli fölösleges párhuzamos fejlesztéseket, másrészt a kiválasztott termékcsoportot sokkal erősebb marketinggel vezethetik tovább, ezzel tovább növelve a piaci részesedést.

A változást néha a márkajelölés változása is követi, mint az új HP AlphaServer család esetében, mely korábban Compaq márkanévvel került forgalomba. A PC-k piacán a HP úgy döntött, hogy az otthoni felhasználók számára megtartja mind a HP Pavilion, mind a Compaq Presario családokat, ám hagyja kifutni saját korábbi HP üzleti PC-it, és helyettük a Compaq Evo gépcsaládot támogatja, melynek most három új, Intel 845G lapkakészletre épülő tagja mutatkozott be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció