Hibáztak a Microsoftot perelő államok

A szakértők szerint a szoftveróriás Microsoftot perelő kilenc amerikai állam hibát követett el, amikor olyan stratégiát folytatott, amely megakadályozta egy igen jelentős bizonyíték bemutatását.
Az elemzők szerint a Windows XP Embedded lebutított, moduláris felépítésű változatának bemutatása akár el is dönthette volna a per végkimenetelét, a felperes államok azonban elszalasztották a lehetőséget.

Mint ismeretes, a kilenc felperes USA-államot képviselő ügyvédek az elmúlt csütörtökön bejelentették, hogy korábbi terveikkel ellenben nem mutatják be a napokban a beágyazott rendszerekhez készült Windows XP Embedded módosított változatát, amely azt lett volna hivatott reprezentálni, hogy technikailag megoldható a Windows butított, moduláris verziójának elkészítése.

Colleen Kollar-Kotelly, az Egyesült Államok Körzeti Bíróságának bírónője az elmúlt héten közölte, hogy szívesen szemügyre venné a felperesek által említett moduláris Windows XP-változatot. Mivel azonban a felperesek nem jelentették be a bemutatót időben, határozatlan időre el kellett volna halasztani a tárgyalások folytatását, hogy a Microsoftnak ideje legyen felkészülni az óriási mennyiségű dokumentációval érkező butított Windows XP tanulmányozására, illetve a reagálásra.

A bemutató két jelentős kérdésre adott volna választ: Az egyik az, hogy valóban készíthető-e a Windows operációs rendszerből moduláris, bizonyos beépített szoftvereket (Intenet Explorer, Windows Media Player stb.) nélkülöző verzió, a másik pedig az, hogy felhasználható-e a Windows XP Embedded egy ilyen "butított" megoldáshoz anélkül, hogy a megoldás teljesítménye drasztikusan lecsökkenne.

"A bírónőnek a bemutató nélkül is éppen elég bizonyítékot kell figyelembe vennie mindkét oldalról" - mondta Rich Gray jogász, aki figyelemmel kíséri a pert. "A torta már így is megvan, a bemutató csak a cukormáz lett volna rajta." "Fontos azonban megjegyezni, hogy a bírónő igen nagy érdeklődést mutatott a moduláris verzió iránt, és bár elfogulatlan akart maradni, a felperes államok kellemetlen helyzetbe hozták" - tette hozzá.

Kollar-Kotelly bírónő egyébként várhatóan egy hónap alatt fogja tudni részletesen megvizsgálni az eddigi bizonyítékokat, és a végső tárgyalásra valamikor ezután, feltételezhetően júniusban kerül sor.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció