Ballmer nem fog tanúskodni a Microsoft-perben

A Microsoft képviselői a napokban hivatalosan is bejelentették, hogy Steve Ballmer, a szoftvercég elnök-vezérigazgatója nem fog tanúskodni abban az immár huzamosabb ideje tartó bírósági perben, mely azt hivatott tisztázni, hogy a Microsoft milyen mértékben sértette meg a trösztellenes törvényeket, ha egyáltalán megsértette azokat.
Eddig sokan úgy vélekedtek, hogy Ballmer nem hiányozhat majd az üggyel kapcsolatban a Microsoft mellett tanúskodók közül, azonban immár biztosra vehető, hogy a szoftvercég első embere a bíróság előtt nem kíván szembeszállni a céggel pereskedő amerikai államok azon tervezetével, mely többek közt jelentős változtatások végrehajtását indítványozza a Windows XP operációs rendszeren belül. Ballmer bíróság előtti megjelenése egyébként már csak azért sem lett volna meglepő, mert - mint az ismeretes - Bill Gates, a Microsoft elnöke nemrégiben három napon keresztül tanúskodott az üggyel kapcsolatban.

A Microsoft trösztellenes törvények megsértésével foglalkozó bírósági tárgyalássorozatának elkövetkező napjaiban tanúskodni fog többek közt Jim Allchin, a Microsoft egyik vezetője, Linda Averett, a Microsoft egyik termékmenedzsere, John Bennett, a Coloradói Egyetem számítógépes tudományokkal foglalkozó tanszékének professzora, valamint Kenneth Elzinga, a Virginiai Egyetem közgazdaság-tudományi tanszékének professzora. Az üggyel kapcsolatban tudni lehet, hogy Jim Allchin a Microsoftot a Windows operációs rendszerek, Linda Averett pedig a céget a Windows Digital Media Platform kapcsán ért vádak ügyében fog tanúskodni.

Bill Gates eddigi bírósági tanúskodásaiban egyébként éles kirohanásokat intézett a Microsofttal pereskedő amerikai államok tervezete ellen, mondván, hogy ezen tervezetekbe foglaltakat a Microsoft egyszerűen képtelen teljesíteni.

A Microsofttal pereskedő kilenc amerikai állam, valamint Washington szövetségi főváros jogi képviselői nem titkoltan azt szeretnék elérni, hogy a szoftvercég ellen sokkal komolyabb szankciókat vezessenek be, mint amilyen szankciók abban a megállapodásban szerepeltek, melyet a Microsoft, az Egyesült Államok kormányzata, valamint kilenc másik amerikai állam kötött meg tavaly novemberben. A felperesek többek közt azt szeretnék elérni, hogy a bíróság kötelezze a Microsoftot egy olyan második verziójú Windows XP kiadására, melyből hiányoznak az úgynevezett "middleware" komponensek, valamint a felperesek azt is el szeretnék érni, hogy a szoftvercég hozza nyilvánosságra az Internet Explorer forráskódját.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció