Érezd a digitális erőt!

A jövőben talán már érezhetjük, hogy valaki kezet ráz velünk, miközben mobiltelefonon beszélünk egymással. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói ugyanis azon dolgoznak, hogy miképp tudnák kibővíteni a digitális világban történő interakciók lehetőségeit.
Több elképzelés közül leginkább az ún. hapticset, azaz az érintéssel foglalkozó technológiát szeretnék belevonni a mobiltelefon fejlesztésébe. "Mialatt beszélsz valakivel a mobiltelefonon, megszorítod a készüléket, és a vonal másik végén lévő ember érez valamit ebből az érintésből" - állítja Sile O'Modhrain, aki az MIT európai laborjának érzékelő szerkezeteket kutató csoportját vezeti Dublinban.

Az ötlet a számítógépes technika olyan továbbfejlesztésén alapul, amely már nem csak a hangot és a vizuális képet, de az érintést is továbbítja. Dr. O'Modhrain különös érdeklődét mutat az iránt, hogy miként tud az érintéses technika olyan vak embereknek a segítségére lenni, mint amilyen ő maga is: "Számtalanszor szerettem volna, hogy a számítógép számomra is ugyanolyan élményt nyújtson, mint amilyet az emberek többsége kap a vizuális médiától -nyilatkozta. - A legtöbb vak számára a számítógéppel történő kommunikáció leginkább a beszédre korlátozódik, és ez sok esetben csak egyfajta automatikus párbeszédet jelent. Ha ezt a fajta érintéses visszajelzést használjuk, akkor a világ kitárul számunkra. Képesek vagyunk a legbonyolultabb fizikai vagy matematikai törvényszerűségeket is megtanulni, vagy éppenséggel számítógépes játékokon játszani."

A kutatók először elkészítettek egy olyan egyszerű szerkezetet, amelynél fagörgőket kötöttek össze drótokkal, ezáltal két ember egyszerre érezhette a szerkezet mozgását. Lényegében ezt az egyszerű, érintésen alapuló technológiát szeretnék továbbfejleszteni a nagyközönség számára. "Úgynevezett erővisszajelző joystickokat használunk - mondja Ian Oakley, a csoport egyik kutatója. - Egyfajta áramlási technológiát szeretnénk alkalmazni, amely lehetővé teszi a kommunikációt két ember között. Egy állandó üzenőrendszerhez szeretnénk hozzáadni az érintés érzését."

A csoport kifejlesztett egy olyan rendszert, amelyben két ember virtuális labdát dob egymásnak, és közben érzik a dobás erejét a joystickokon keresztül. "Egy későbbi verzióban majd kidolgozunk egy játékot, amelyben az lesz a cél, hogy az ellenfélnek gólt lőjünk, mint valami 'léghokiban'."

A kísérletek még nagyon korai szakaszban vannak, de a kutatók lelkesek az új technológiával kapcsolatban: "Ez a szerkezet lehetővé teszi majd, hogy érezzük a másik jelenlétét úgy, ahogy az a videóval sosem volt lehetséges."

O'Modhrain megrajzolt egy olyan forgatókönyvet, amelynek segítségével két ember képes megtervezni egy bútort úgy, hogy közben több száz kilométer választja el őket egymástól. A jövőben szeretné továbbfejleszteni találmányát, hogy ne csak beszéljenek a bútorról, hanem érezzék is, hogy milyen lenne az igazából.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció