Az IBM továbbra is vezet a szerverpiacon

A legfrissebb információk szerint az IBM a tavalyi esztendőben továbbra is növelte szerverpiaci részesedését, ezzel párhuzamosan pedig a Sun Microsystems, a Hewlett-Packard és a Compaq Computer ezen szegmensbeli részesedése csökkent.
A Gartner piackutató cég által a napokban kiadott tanulmányból kiderül, hogy míg a Big Blue 2000-ben még 13,9 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le a szerverszámítógépek piacán, addig 2001-ben már "csak" 13,6 milliárd dolláros forgalmat regisztrálhatott, azonban az IBM ezen visszaesés ellenére is jó évet tudhat maga mögött. Ez azért van így, mert az IBM szerverpiaci forgalma csökkent ugyan, azonban a szerverpiac egésze a tavalyi évben ennél nagyobb mértékben zsugorodott, ami azt eredményezte, hogy az IBM növelni tudta részesedését.

A tanulmány szerint miközben a szerverszámítógépek piacán lebonyolított összes forgalom 2001-ben 55,6 milliárd dollárról 47 milliárd dollárra csökkent, az IBM piaci részesedése 25 százalékról 29 százalékra növekedett. Szakértők szerint az IBM elsősorban annak köszönheti újabb térnyerését, hogy a közelmúltban felfrissítette jó öreg mainframe számítógép-termékcsaládját, és minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetett a nyílt forrású Linux operációs rendszerre. Magyarul, miközben a gazdasági recesszió és a szerverpiac túlzsúfoltsága miatt a legtöbb számítógépgyártó cég kisebb-nagyobb visszaeséseket könyvelhetett el a tavalyi évben, addig a Big Blue ugyanezen időszak alatt nem kevesebb mint 4 százalékpontos piaci növekedést regisztrálhatott.

Az IBM szerverpiaci vezető pozícióját tehát továbbra sem veszélyezteti semmi, eközben a második helyezett Sun Microsystems piaci részesedése 2 százalékponttal, 15,4 százalékra csökkent, a harmadik helyezett Compaq Computer pedig 0,9 százalékot esett vissza, így jelenleg 13,9 százalékon áll. Ezen három céget követi negyedikként a sorban a Hewlett-Packard, mely cég szerverpiaci részesedése 2001-ben 0,1 százalékponttal, 12,8 százalékra csökkent, az ötödik pozícióban tanyázó Dell Computer pedig ugyancsak 0,1 százalékpontos csökkenést követően jelen pillanatban 6,4 százalékos részesedést tudhat magáénak.

A Big Blue ezenkívül egyébként a szakértők által rendkívül kedvező ár/teljesítmény aránnyal rendelkező rendszereknek titulált unixos rendszerek piacán is növelni tudta részesedését, mégpedig 2,3 százalékponttal, így jelenleg az IBM 20,3 százalékos részesedéssel rendelkezik ebben a piaci szegmensben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció