Térségi Információs Fejlesztési Centrumot avattak Dorogon

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság új fejlődési pályára léphessen, a társadalom pedig tudásalapúvá váljon, elengedhetetlen, hogy sok számítógép legyen az országban, és ezeket minél többen tudják használni - jelentette ki Sík Zoltán informatikai kormánybiztos a Térségi Információs Fejlesztési Centrum átadása alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön, Dorogon.
A szakember rámutatott: a kormány azért hozta létre a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságát, hogy hazánk lépést tudjon tartani ezen a területen is a világ fejlett országaival.

Májusban három, szeptemberben pedig 12 milliárd forintot különített el a kormány informatikai fejlesztéseket szolgáló pályázatokra. 2002-ben pedig 28 milliárd forintot lehet költeni ilyen fejlesztésekre - ismertette Sík Zoltán.

A kormány megteremtette az informatika fejlődésének jogi feltételeit is, ennek része az elektronikus aláírásról szóló és az egységes hírközlési törvény. Az elektronikus kereskedelemről szóló törvényt pedig - folytatta Sík Zoltán - a kabinet nemrégiben fogadta el, s rövidesen a parlament elé terjeszti. Hozzátette: az eredményes előrelépéshez szükséges a gazdasági egységek, a civil szervezetek és a polgárok közreműködése is.

A kormánybiztos ismertette: a dorogihoz hasonló centrumot alakítottak ki az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, s tervezik továbbiak létrehozását az ország más részein is. A húszmillió forintos ráfordítással kialakított dorogi centrum - amelyet 25 korszerű számítógéppel szereltek fel - a dorogi, az esztergomi és a nyergesújfalui kistérség fejlesztését kívánja elősegíteni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció