Regionális informatikai hálózat vállalkozóknak

Regionális informatikai számítógépes hálózat létrehozását kezdi meg Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az Iposz Észak-alföldi Régió Tanácsa - erről a testület tagjai szerdán, Nyíregyházán tartott ülésükön döntöttek. Az ülésen részt vett Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke is.
Az informatikai hálózat a három megye iparos vállalkozóinak tevékenységét, működésük megerősítését és fejlesztését segíti majd naprakész adatokkal.

A számítógépes rendszert az Iposz-szervezet keretén belül hozzák létre, és az csatlakozik a hazai és a nemzetközi kézműipar meglévő adatbankjaihoz is, illetve rajta keresztül elérhető lesz minden olyan információ, amely elengedhetetlenül szükséges a vállalkozók gazdasági tevékenységének folyamatos javításához.

A tervek szerint a hálózat kialakításához az anyagi forrást az érintett három megye ipartestületei, illetve az alkalmazók, a vállalkozók teremtik elő. Emellett pályázni szeretnének majd hazai és nemzetközi támogatások elnyerésére is. Az Európai Unió szervezetétől mindenképpen segítséget szándékoznak kérni, mivel a közösség számítógépes hálózatához szintén csatlakozni akarnak.

Az észak-alföldi informatikai hálózatot - tekintettel a pályázatokhoz szükséges hosszabb időre - két éven belül szándékoznak létrehozni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció