A Magyar Reklámetikai Kódex hatása a mobilkommunikációra

A Magyar Reklámetikai Kódex azzal a céllal készült, hogy a Magyarországon reklámtevékenységet folytatók szakmai-etikai normagyűjteményeként szolgáljon, és alkalmazásával megvalósuljon az Országgyűlés által a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény bevető részében is elismert szakmai önszabályozás.
Ezzel a gondolattal kezdődik a június 26-án többek között a Magyar Reklámszövetség, a Reklám Világszövetség, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Marketing Szövetség, a Direkt Marketing Szövetség által aláírt Magyar Reklámetikai Kódex. A Kódex fontosnak tartja – és ezt rögzíti is – hogy személyi hatálya kiterjed az aláíró szervezetekre és azok tagságára, a tárgyi hatálya pedig a Magyarországon közzétett valamennyi reklámra, azok megjelenési helyétől és formájától függetlenül.

A Reklámetikai Kódex újdonsága, hogy az előző kódexhez képes részletesebben foglalkozik az új média reklámlehetőségeivel, így kitér az internetre, illetve a mobilkommunikációra is, bár ez utóbbira igen szűkre szabottan. A 10. Cikkelyben a személyiségi jogok védelménél a 3. bekezdés egyértelműen úgy fogalmaz, hogy telefonos reklámozás, csak a fogyasztó/befogadó hozzájárulásával történhet. A 4. bekezdés pedig úgy, hogy “kizárólag a fogyasztó/befogadó egyértelmű, előzetes hozzájárulásával történhet reklámozás SMS útján”. Ennek értelében tehát a jövőben minden olyan szervezet megsérti a Reklámetikai Kódexet, amelyik kéretlenül zaklatja SMS-ben a mobiltelefon tulajdonosokat. Ilyen esetekben a fogyasztó/befogadó etikai vizsgálatot kérhet a szakmai szövetségtől.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció