Szabadulószoba, milliárdosadó, mesterséges intelligencia – kutatók éjszakája a Corvinuson

A boldogságstratégiától a milliárdosok megadóztatásán és a talajegészségen át egy elrabolt könyvelő szabadulószobás megmentéséig többféle úton lehet közelebb kerülni a kutatásokhoz szeptember 25-én a Budapesti Corvinus Egyetemen.

 

Interaktív játékok, előadások és friss kutatási eredmények is helyet kapnak a Corvinus Egyetem idei, Kutatók Éjszakájára szóló tudománynépszerűsítő programjai között. 

 

A számviteles szabadulószobában egy elrabolt könyvelőt kell kiszabadítani, és ehhez előzetes számviteli tudásra sincs szükség, a program magyar és angol nyelven is elérhető. Akik a társasjátékokat kedvelik, két csapatban, egymás ellen játszanak majd gazdasági szókeresőt közgazdasági alapfogalmakkal. A boldogság iránt érdeklődők tudományos standupon fognak találkozni a pozitív pszichológiával, évezredek önsegítő tanácsaival és személyes tapasztalatokkal Szászi Barnabás kutatónak köszönhetően.

 

A társadalmi kérdések is hangsúlyosak lesznek. Egy előadás azt mutatja meg, hogyan jelennek meg a nők a politikai kommunikációban, a médiában és a meddőségről szóló személyes történetekben. Egy másik corvinusos kutatócsoport beszámol arról, mitől függ az élő beszéd és az írásos üzenetváltás eredményessége egy idei kísérlet alapján.

A fenntarthatósági programon közösségi tudomány, regeneratív kertbejárás, talajegészség és mesterséges intelligencia kapcsolódik össze a Corvinus új AI és Fenntarthatóság laborja, illetve az egyetem Makerspace alkotóműhelye segítségével. A nemzetközi politika iránt érdeklődők az Indo–csendes-óceáni térség hatalmi viszonyairól hallhatnak előadást angol nyelven a Scott N. Romaniuk és Csicsmann László kutatópárostól, azon belül arról is, hogyan alakíthatják a kisebb és közepes országok a regionális biztonságot.

 

Az este egyik kiemelt vendége Gabriel Zucman francia közgazdász, aki a milliárdosok megadóztatásának szükségességéről szóló, We Need to Tax Billionaires című könyvének magyar fordítását mutatja be. A szerző korábban feltárta, hogy a milliárdosok jövedelmükhöz mérten kevesebb adót fizetnek, mint egy átlagos munkavállaló, mert vagyonuk holdingcégekben ül, a kimutatott jövedelmük pedig töredéke a valós gyarapodásuknak. Angol nyelvű előadásán a Corvinuson a milliárdosokra javasolt globális kétszázalékos minimumadó is szóba kerül, és a szervezők arról is kérdezik majd, hogyan lehet sikeres vagyonadót létrehozni, amelynek nem az lesz a sorsa, mint a már kivezetett német, svéd vagy francia kezdeményezéseknek.

 

„A Corvinus Egyetemen zajló több száz kutatás a legégetőbb XXI. századi társadalmi és gazdasági kérdésekre keresi a válaszokat. A Kutatók éjszakáján ebből a sokszínű munkából adunk ízelítőt, a szórakoztató élményt és a tudásmegosztást ötvözve” – mondta Bartus Tamás, a Corvinus kutatási és akadémiai közösségért felelős rektorhelyettese.

 

A Corvinus programjai ingyenesek, szeptember 25-én délutántól estig tartanak a Fővám téri épületben. A legtöbb foglalkozás bejelentkezés nélkül látogatható, de a számviteles szabadulószobára és a gazdasági társasjátékra előzetes regisztráció szükséges. A programokról bővebben az összes Kutatók éjszakája-rendezvény közös oldalán lehet olvasni, és ott lehet regisztrálni is: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/budapesti-corvinus-egyetem-1

 

 

English Summary

The Budapest Corvinus University will offer a diverse programme of interactive activities, lectures and research presentations at Researchers’ Night on September 25. Visitors can take part in an accounting-themed escape room, an economics word search game and a scientific stand-up exploring the science of happiness. The programme also addresses pressing social and sustainability issues, including women’s representation, communication, soil health, regenerative gardening and the role of AI in sustainability. International politics will also feature, with a discussion on power relations and regional security in the Indo-Pacific. One of the evening’s highlights will be a talk by French economist Gabriel Zucman, who will present the Hungarian edition of his book We Need to Tax Billionaires and discuss proposals for a global minimum tax on billionaires. All Corvinus programmes are free of charge and will take place at the university’s Fővám Square building from the afternoon into the evening.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció