Beragadt a hazai autólízing-piac, az elektromos autókban látják a kitörési pontot
2026. június 13.
A hazai autólízing-piac továbbra is visszafogott teljesítményt mutat, miközben az ügyfelek egyre árérzékenyebbek és körültekintőbbek a pénzügyi döntéseik során – derül ki a Cofidis gyorsfelméréséből, amelyet iparági szakértők körében végzett. A szektor szereplői egyszerre készülnek a gazdasági bizonytalanságok kezelésére és az elektromos járművek térnyerésére, amelyet sokan a következő évek egyik legfontosabb növekedési lehetőségének tartanak. A szakemberek szerint a lízingcégek szerepe a finanszírozáson túl egyre inkább a szolgáltatások irányába bővül.
A Cofidis új, nyílt végű autólízing-szolgáltatásának bevezetése alkalmából mérte fel a partnereseményén részt vevő szakértők véleményét az autólízing-piac aktuális helyzetéről. A válaszadók többsége szerint a piac jelenleg stagnál (31%), illetve csak mérsékelt növekedést mutat (28%).
A szektor legnagyobb kihívásai között a szakemberek a tartósan magas kamatkörnyezetet, a háztartások és vállalkozások csökkenő vásárlóerejét, valamint az infláció okozta költségnövekedést emelték ki.
A felmérésben részt vevők 76 százaléka úgy látja, hogy az ügyféligények jelentősen átalakultak az elmúlt három év során. Az ügyfelek ma már elsősorban kedvezőbb árú konstrukciókat keresnek, miközben a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a kockázatok minimalizálására. Emellett egyre fontosabb számukra a gyors, egyszerű, rugalmas és lehetőség szerint teljesen digitális ügyintézés.
A válaszadók szerint a következő években a piac fejlődését leginkább a magas finanszírozási költségek (41%) és egy esetleges gazdasági visszaesés (31%) veszélyeztetheti. Ezzel párhuzamosan jelentős növekedési potenciált látnak az elektromos autók finanszírozásában, a használt járművek lízingjében, a kis- és középvállalkozói szegmens bővülésében, valamint a flottakezelési szolgáltatások fejlesztésében.
Az elektromos járművek és a hozzájuk kapcsolódó lízingkonstrukciók elterjedését ugyanakkor továbbra is több tényező lassítja. A legfontosabb akadályok között szerepel a magas beszerzési ár, a töltőinfrastruktúra jelenlegi fejlettségi szintje, valamint az a bizonytalanság, amelyet a technológia gyors fejlődése okoz a járművek futamidő végi maradványértékének megítélésében.
A szakértők több mint fele (52%) arra számít, hogy a lízingcégek jövőbeni szerepe jelentősen átalakul. A finanszírozás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd azok a kiegészítő szolgáltatások, amelyek az autóhasználat teljes életciklusát támogatják, például a flottakezelés, a biztosítás, a szervizszolgáltatások vagy a digitális ügyintézési megoldások. A válaszadók közel ötöde szerint a piac szereplői hosszabb távon komplex mobilitási szolgáltatókká válhatnak, amelyek teljes körű autóhasználati megoldásokat kínálnak ügyfeleik számára.
„Az autólízing-piac ma már jóval többet jelent a finanszírozásnál. Az ügyfelek gyors, egyszerű és rugalmas megoldásokat keresnek, ugyanakkor elvárják, hogy pénzügyi partnerük megértse egyedi igényeiket, és hosszú távon is megbízható támogatást nyújtson számukra. Ennek megfelelően a lízingcégeknek folyamatosan fejleszteniük kell szolgáltatási portfóliójukat, és olyan konstrukciókat kell kínálniuk, amelyek a magánszemélyektől kezdve a kis- és középvállalkozásokon át egészen a nagyvállalatokig minden ügyfélcsoport számára releváns megoldást biztosítanak” – mondta Buzássy Csaba, a Cofidis gépjárműfinanszírozási üzletágának vezetője. „E stratégia jegyében vezettük be nyílt végű pénzügyi lízing konstrukciónkat is, amely hosszú távú elköteleződésünket tükrözi az ügyfelek igényeire épülő, korszerű finanszírozási megoldások fejlesztése mellett.”
English Summary
The Hungarian car leasing market is currently showing limited growth, while customers have become more price-sensitive and risk-conscious, according to a recent Cofidis industry survey. Market participants identify high interest rates, reduced purchasing power and inflation-driven cost increases as the sector’s main challenges. At the same time, electric vehicle leasing, used-car financing, SME customers and fleet management services are seen as key growth opportunities. Experts expect leasing companies to expand their role beyond financing by offering more comprehensive mobility-related services, including insurance, maintenance, fleet management and digital solutions. The findings suggest that the future of car leasing will increasingly be shaped by customer-centric service models and the transition to electric mobility.
Kapcsolódó cikkek
- 2026 vízválasztó lehet az elektromos autók piacán
- Jelentősen olcsóbb lesz az e-autók töltése több OMV állomáson
- Elektromos áttörés Európában: már nem a töltés a legnagyobb akadály
- Újabb kínai márka az AutoWallis portfóliójában – jön a Geely
- Elektromos autók, árérzékeny vásárlók: új korszakba lép a gumiabroncspiac
- Akár 12 autó egyszerre: új szintre lép az e-töltés Magyarországon
- Elektromos flottára váltani nem luxus, hanem versenyelőny
- Virtuális versenypályákon debütál a Xiaomi SU7 Ultra a Gran Turismo 7-ben
- A Nürburgring bajnoka mostantól a PlayStationön is száguld
- Új korszak Kecskeméten: elindult a teljesen elektromos Mercedes-Benz GLB gyártása


