Bemutatkozott a SZEngine első versenyautója és hibrid hajtáslánca
2026. június 12.
A motorfejlesztésből az autóépítés felé tett jelentős lépést a SZEngine Team: a győri hallgatói csapat bemutatta első saját fejlesztésű versenyautóját, valamint annak vadonatúj hibrid hajtásláncát. Bár a jövőben már önálló Formula Student-csapatként mérettetik meg magukat, továbbra sem mondanak le legfőbb erősségükről, a hajtáslánc-fejlesztésről. Ezt jól mutatja, hogy tagjaik több mint fele ma is a motor fejlesztésén és optimalizálásán dolgozik.
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói által alapított SZEngine Team eredetileg azért jött létre, hogy a diákok gyakorlati tapasztalatokat szerezhessenek belső égésű versenymotorok fejlesztésében. A csapat kezdettől fogva egyedi utat választott: gyári motorokat alakítottak át radikálisan, ami a Formula Student mezőnyében ritkaságszámba ment. Szintén egyedülálló volt az a modell, amelyben a csapat saját fejlesztésű hajtásláncot biztosított egy másik egyetemi versenycsapat számára.
Ennek a koncepciónak volt hosszú éveken át sikeres példája az Arrabona Racing Teammel kialakított együttműködés. A közös munka számos eredményt hozott, hiszen a SZEngine által fejlesztett motorok megbízhatóságuk, teljesítményük és kedvező fogyasztásuk révén sok esetben versenyképesebbnek bizonyultak a gyári, minimálisan módosítható megoldásoknál.
A helyzet azonban gyökeresen megváltozott, amikor az Arrabona Racing Team az előző szezonban az elektromos hajtás mellett döntött, amivel lezárult a két csapat együttműködése. Hamarosan az Óbudai Egyetem OUR Teamjével fennálló partnerség is véget ért. Az új körülmények között a SZEngine Team válaszút elé került: vagy új együttműködő partnert keres, vagy saját autó építésébe kezd. Végül az utóbbi mellett döntöttek, és önálló Formula Student-csapattá váltak.
Másfél év intenzív fejlesztőmunka után a csapat hagyományos rollout rendezvényén mutatta be első saját versenyautóját a nagyközönségnek.
„Egy autót a nulláról megalkotni rendkívül összetett feladat. Hatalmas mennyiségű munka és szakmai tudás szükséges ahhoz, hogy egy ilyen komplex rendszer megszülessen. Óriási eredmény, hogy a csapat vállalta ezt a kihívást, és sikeresen teljesítette is” – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja.
Gladics Gellért Ádám konstrukciós vezető kiemelte, hogy a bemutató nem csupán egy új járműről szól, hanem a csapat történetének első hibrid hajtásláncáról is. Az autó hátsó kerekeit belső égésű motor hajtja, míg az első tengelyen a csonkállványba integrált villanymotorok működnek.
„Ez a megoldás lehetővé teszi a regeneratív fékezést, miközben jelentős előnyt biztosít a kanyarból történő kigyorsítás során is” – mondta.
A hajtáslánc fejlesztése során a csapat alapmotort is váltott. A korábban használt KTM 690 helyett ismét a KTM 450/500-as blokk mellett döntöttek, amely már 2013 és 2020 között is a fejlesztéseik alapját képezte.
„Mindenképpen turbófeltöltős motort szerettünk volna építeni. Minél kisebb a hengerűrtartalom, annál alacsonyabb a motor levegőigénye, ami kedvezőbb karakterisztikát eredményez. Erre a célra a KTM 450/500 ideális választásnak bizonyult” – magyarázta.
A jármű kialakításánál elsődleges szempont volt az egyszerűség és a megbízható működés. A konstrukció egy acélcsővázra épül, amelyhez valamennyi főegység kapcsolódik. Az aerodinamikai elemek közül egyelőre csak a kötelező komponenseket alkalmazták, például az orrkúpot és a hűtőlevegő-terelőt. A különböző rendszerek elhelyezésénél kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a súlypont minél alacsonyabbra kerüljön.
Kádár Dóra csapatvezető arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban közel négyszeresére nőtt a támogatóik száma, ami szerinte egyértelmű visszajelzés arról, hogy a vállalatok is értéket látnak a csapat munkájában.
Hozzátette, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a tapasztalatszerzés és a tesztelés lesz. Ennek jegyében részt vesznek a ZalaZone pályán megrendezett Formula Student Easter felkészülési eseményen, valamint a csehországi versenyen is.
A bemutatót követő kerekasztal-beszélgetésen a csapat jelenlegi és korábbi tagjai idézték fel az autó megszületéséhez vezető utat. Posvancz Olivér korábbi konstrukciós vezető elmondta, hogy az autóépítés érdekében három új részleget hoztak létre: a váztervezésért, a járműdinamikáért és az aerodinamikáért felelős csoportokat.
„Idén közel harminc új tag csatlakozott hozzánk, így minden területet sikerült megfelelően feltölteni. Sokan kifejezetten azért választották a csapatot, mert belső égésű motorok fejlesztésével szerettek volna foglalkozni” – mondta.
Szomszéd Gábor, a termodinamikai fejlesztések felelőse hangsúlyozta, hogy a csapat fókusza továbbra is a hajtásláncon marad. A saját autó megépítését új lehetőségként értékelik, hiszen így minden korábbinál nagyobb szabadságot kapnak a motor fejlesztésében.
„Most is bátran vállaltuk a kockázatot: a hengeren kívül gyakorlatilag nincs olyan alkatrész, amelyhez ne nyúltunk volna hozzá. A mezőnyben talán senki sem fordít annyi figyelmet a motor fejlesztésére, mint mi. Ez a védjegyünk, és ezt a jövőben is szeretnénk megőrizni” – fogalmazott.
Gyuris Attila alumni tagként és egyetemi munkatársként egyaránt segítette a csapat munkáját. Szerinte a Formula Student legnagyobb értéke a tanulás és a kísérletezés lehetősége.
„Hallgatóként olyan merész fejlesztéseket próbálhat ki az ember, amelyekre ipari környezetben nem lenne lehetőség. Érdemes kihasználni ezt az időszakot, szabadjára engedni a kreativitást, és akár a legmerészebb ötleteket is megvalósítani, mert később ritkán adódik hasonló alkalom” – fogalmazott.
English Summary
The SZEngine Team, a student engineering team from Széchenyi István University in Győr, has unveiled its first self-built Formula Student race car along with a newly developed hybrid powertrain. The milestone marks the team's transition from a drivetrain supplier to an independent Formula Student competitor. The new vehicle combines an internal combustion engine driving the rear axle with electric motors integrated into the front wheels, enabling regenerative braking and improved acceleration out of corners. The team also returned to the KTM 450/500 engine platform, which serves as the basis for a newly developed turbocharged power unit. Despite building a complete race car for the first time, SZEngine remains strongly focused on powertrain development, with more than half of its members continuing to work on engine optimization. The team plans to gain valuable experience through extensive testing and participation in upcoming Formula Student events.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi győzelemmel hangolt a WorldSkillsre a győri fiatal szakember
- Fiatal tehetségek, nagy ötletek: innovatív hallgatói projektek versenyeztek Győrben
- Campus, ahol F1-es álmok válnak valóra
- Digitális ugrás Győrben — Több ezer modern eszköz és megújult laborok támogatják a jövő mérnökeit
- Ötletből siker – inspiráló történetek a Spinoff Extra színpadán
- Moduláris pilótaképzés: már érettségivel is elérhető a repülés világa
- Egy hét, ami karriert indíthat: Audi Development Camp 2026
- Első lépések a karrier felé – hallgatók és cégek találkozása Győrben
- Győrben MI-platformmal optimalizálják a fuvarozást
- Jövőt formáló tudásközpont született Zalaegerszegen


