Győri diadal az országos irányítástechnikai versenyen
2026. április 29.
A Széchenyi István Egyetem három hallgatóból álló csapata nyerte meg a XXXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt. A háromnapos eseményen a Kárpát-medence 13 egyetemének összesen 21 csapata mérte össze tudását.
A Szegedi Tudományegyetem által rendezett rangos versenyen – amely az automatizálás és a PLC-programozás egyik legjelentősebb hazai megmérettetése – a győri intézményt Füzi Gergő mesterszakos, valamint Lócsi Dániel és Horváth Gergő alapszakos villamosmérnök hallgatók képviselték. A résztvevők ipari környezetet modellező, összetett feladatokon keresztül bizonyították tudásukat, ahol különösen fontos szerepet kapott a rendszerszintű gondolkodás és a gyors problémamegoldás.
A győri csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott: két feladatban is a legjobbnak bizonyultak, és végül közel harmincpontos előnnyel szerezték meg az első helyet. Felkészítőjük, Korpai Richárd szerint a tavalyi tapasztalatok is hozzájárultak a sikerhez: akkor egy kisebb hiba miatt maradtak le jobb eredményről, idén azonban ezt kijavítva magabiztosan győztek. Hozzátette, hogy a hallgatók már a képzés során komoly gyakorlati tapasztalatot szereztek, amit a felkészülés során tovább mélyítettek.
A felvételen Horváth Gergő, Lócsi Dániel és Füzi Gergő hallgatók, Korpai Richárd, az Informatikai és Villamosmérnöki Kar Automatizálási és Robotika Tanszékének oktatója, felkészítő tanár, illetve a kar dékánja, dr. Ballagi Áron látható. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)
Füzi Gergő úgy fogalmazott, hogy a verseny komoly kihívást jelentett: kevés alvás mellett, folyamatos koncentrációval kellett helytállniuk. A nehéz feladatok ellenére az együttműködésük kiválóan működött, ami nagyban segítette a hatékony munkát. Kiemelte azt is, hogy egy vállalati partnerrel való egyeztetés során megerősítést kaptak arról, hogy a versenyen megismert rendszerek a valós ipari környezetben is használatosak, így a megszerzett tapasztalatok közvetlenül hasznosíthatók.
Lócsi Dániel szerint érdemes minél korábban részt venni hasonló versenyeken, mivel a rutin és a gyors hibafelismerés kulcsfontosságú. Rámutatott, hogy akár apró hibák is befolyásolhatják a végeredményt, ezért fontos a folyamatos gyakorlás és tapasztalatszerzés.
Horváth Gergő a gyakorlati háttér jelentőségét hangsúlyozta: az egyetemi laborokban szerzett tapasztalatoknak köszönhetően nem ismeretlen helyzetekkel találkoztak a versenyen, hanem olyan feladatokkal, amelyekhez már volt viszonyítási alapjuk.
Az intézmény részéről Ballagi Áron kiemelte, hogy a villamosmérnök- és mechatronikai képzés projektalapú, erősen gyakorlatorientált, és ipari partnerekkel együttműködésben valósul meg. Ennek köszönhetően a hallgatók már tanulmányaik során valós ipari kihívásokkal találkoznak, és képesek az elméleti tudást gyorsan gyakorlati megoldásokká alakítani, ami jelentős előnyt biztosít számukra a munkaerőpiacon.
English Summary
A three-member student team from Széchenyi István University in Győr won first place at the 31st National István Ajtonyi Control Engineering Programming Competition, held at the University of Szeged. The three-day event brought together 21 teams from 13 universities across the Carpathian Basin. The Győr team excelled in solving complex, industry-inspired automation and PLC programming tasks, finishing with a significant lead. Their success was largely attributed to strong practical training and effective teamwork under pressure. The students emphasized that the competition provided valuable, real-world experience directly applicable to industrial environments.
Kapcsolódó cikkek
- Moduláris pilótaképzés: már érettségivel is elérhető a repülés világa
- MI-ügynökökkel és felhővel optimalizál a Schneider és a Microsoft
- Az MI mentheti meg a gyártókat a növekvő veszteségektől
- Egy hét, ami karriert indíthat: Audi Development Camp 2026
- Első lépések a karrier felé – hallgatók és cégek találkozása Győrben
- Különleges autók és hallgatói versenycsapatok lepik el a Széchenyi Egyetemet
- Győrben MI-platformmal optimalizálják a fuvarozást
- Jövőt formáló tudásközpont született Zalaegerszegen
- Drónok, robotkutyák és fiatal tehetségek: ilyen volt a RoboTech Challenge Day
- Rekorddöntés és miskolci fölény a ProSuli 2026 robotikaversenyén


