Gyorsabb az AI, mint a cégek felkészültsége

A hazai vállalkozások közel háromnegyede (73%) már alkalmaz valamilyen formában mesterséges intelligenciát, ugyanakkor mindössze minden negyedik cég rendelkezik ennek használatára vonatkozó szabályozással. Mindez arra utal, hogy az AI terjedése gyorsabb ütemű, mint ahogyan a vállalatok képesek lennének azt szervezeti szinten beépíteni működésükbe – derül ki a Revolution Software több mint 200 kis- és középvállalkozás részvételével készült kutatásából.

 

A friss felmérés egyértelműen rávilágít arra, hogy az AI elterjedése megelőzi a vállalatok felkészültségét. Bár a cégek mintegy harmada már előfizet valamilyen vállalati AI-megoldásra, sok esetben továbbra is ingyenes verziókat használnak, vagy a munkavállalók saját előfizetéseiket (13,6%) vetik be munkahelyi célokra. Ez a kontrollálatlan használat nemcsak hatékonysági kérdéseket vet fel, hanem komoly kockázatokat is hordoz, különösen az AI Act és a GDPR szempontjából, ahol az adatkezelés hiányos szabályozása jogi és reputációs problémákhoz vezethet.

 

 

Az AI jelen van, de főként egyéni szinten

 

A kutatás szerint a mesterséges intelligencia jelenleg leginkább egyéni hatékonyságnövelő eszközként jelenik meg a vállalkozásoknál. A munkavállalók elsősorban dokumentumszerkesztésre, információkeresésre és marketingfeladatokra használják, miközben az olyan, üzleti szempontból jelentősebb területeken, mint az operatív folyamatok automatizálása vagy az ERP-adatok kezelése, még alig kap szerepet. Gyakran hiányoznak a kijelölt felelősök, a mérhetőség és az integrált működés.

 

Ezt tükrözi a szoftverhasználat is: a cégek több mint 60%-a ChatGPT-t alkalmaz, míg az ERP-rendszerekbe épített AI-funkciókat mindössze 2,3% használja. A kép tehát egyértelmű: az AI széles körben elterjedt, de még nem vált a vállalati működés szerves részévé.

 

 

 

Ritka a stabil és skálázható működés

 

A felmérés a vállalatok digitális érettségét is vizsgálta, többek között a folyamatok dokumentáltsága, a hibák visszakövethetősége és az AI használatának szabályozottsága alapján. Az eredmények szerint a cégek 45,5%-a fejlesztésre szorul, további 47,9% átlagos szinten működik, és csupán 6,6% tekinthető kiemelkedően érettnek. Ez azt jelenti, hogy bár a legtöbb vállalat már túllépett az analóg működésen, még nem jutott el a stabil, rendszerszintű és skálázható működésig. A digitálisan érettebb cégek jellemzően már használnak ügyviteli vagy ERP-rendszereket.

 

 

Az AI csak rendszerben teremt valódi értéket

 

Az integrált vállalatirányítási rendszert használó cégek egyértelműen előrébb járnak: körükben jóval alacsonyabb a fejlesztésre szoruló vállalkozások aránya (23,4%), mint azoknál, ahol még nincs egységes rendszer (58%). Ahol a folyamatok rendezettek, az adatok egységesen elérhetők, és a működés nem egyéni megoldásokra épül, ott a technológiai fejlesztések is tudatosabban valósulnak meg.

 

Ahogy Juhász Zsolt, a Revolution Software ügyvezetője fogalmazott: az AI önmagában elsősorban egyéni hatékonyságot növel, valódi üzleti értéket azonban csak akkor hoz létre, ha integráltan, mérhető módon és kontrollált keretek között működik.

 

A gyártó cégek különösen érintettek

 

Az adatok szerint a gyártó vállalatok jelentős lemaradásban vannak: felük a fejlesztendő kategóriába tartozik, és mindössze 3% számít kiemelkedőnek. A szolgáltató és kereskedelmi cégek valamivel jobb helyzetben vannak, de náluk is komoly hiányosságok figyelhetők meg. A fejlődést nemcsak technológiai, hanem humán tényezők is lassítják: a KKV-k csupán 34%-a foglalkozik tudatosan a digitálisan nyitott szakemberek bevonásával, pedig ez jelentősen gyorsíthatná az AI integrációját.

 

Versenyelőnyt a működés minősége ad

 

A kutatás alapján a magyar vállalkozások többsége jelenleg egy átmeneti állapotban van: már használ digitális eszközöket, de még nem alakított ki olyan működési alapokat, amelyekre az AI valódi üzleti értéket tudna építeni.

 

A Revolution Software szerint a következő időszak kulcsa nem újabb AI-eszközök bevezetése, hanem a működés átfogó, rendszerszintű fejlesztése. Ez magában foglalja az adatok egységesítését, a folyamatok strukturálását és ezek stratégiai szintű alkalmazását. Különösen aktuális ez a jelenlegi pályázati környezetben, ahol számos forrás érhető el digitalizációra, ERP-rendszerek bevezetésére és AI-alapú fejlesztésekre. A valódi versenyelőnyt azonban azok a vállalatok szerezhetik meg, amelyek ezeket nem különálló projektekben, hanem egységes stratégia mentén valósítják meg.

 

 

English Summary

Hungarian companies are rapidly adopting artificial intelligence, with 73% already using it in some form, yet only a quarter have formal policies governing its use. This suggests that AI adoption is outpacing organizational readiness and structured implementation. In most cases, AI is still used on an individual level for tasks like document editing, research, and marketing, rather than being integrated into core business processes.

The lack of regulation and reliance on personal or free tools also introduces risks, particularly in relation to compliance with EU regulations such as the AI Act and GDPR. While some companies have started investing in enterprise AI solutions, true business value remains limited without system-level integration. Firms with established ERP systems and structured processes show significantly higher digital maturity and are better positioned to benefit from AI.

Overall, the key competitive advantage will not come from adopting more AI tools, but from building cohesive, data-driven operations where AI can be applied in a controlled and scalable way.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció