InnoSummit 2026: ahol az ötletből piacvezető megoldás születik

2026. március 19-én rendezték meg az első InnoSummit innovációs konferenciát, amelynek célja a hazai innovációs kultúra erősítése, a nemzetközi és hazai legjobb gyakorlatok bemutatása, valamint a sikeres innovációs ökoszisztémák működésének megértése. 

 

A Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében tartott rendezvényen kiderült: a gazdaság hosszú távú növekedése szempontjából kulcsfontosságú az innovatív vállalatok számának bővítése, a kritikus tömeg eléréséig és azon túl is. A hazai cégek közül általában azok a legsikeresebbek az innovációban, amelyek nemzetközi piacokra gondolnak, partnerségben dolgoznak más szereplőkkel, és figyelmet fordítanak az innováció emberi és kulturális aspektusaira. A gazdasági növekedéshez elengedhetetlen az innováció finanszírozása, ám a hazai pénzügyi szektor jelenleg még konzervatív ebben a tekintetben.

 

A több mint 350 résztvevős konferencia programjában plenáris előadások, pódiumbeszélgetések és szekcióelőadások során kutatók, cégvezetők, befektetők és gazdasági szakemberek osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan válhat egy ötlet sikeres termékké, piaci sikerré, majd gazdasági növekedéssé.

 

Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a megnyitójában a Kamara friss kutatására hivatkozva értékelte a hazai innovációs helyzetet. A közel 300 cég bevonásával készült felmérés szerint a válaszadó vállalatok mindössze 60%-ának van világos innovációs stratégiája, ami kiemelten fontos, hiszen stratégia nélkül nem lehet eredményes fejlesztéseket és innovációs sikereket elérni.

 

 

A külföldi piacokra vonatkozóan a cégek 17%-a kizárólag a nemzetközi piacokra szánja innovációját, 40% pedig egyszerre a hazai és nemzetközi piacban gondolkodik. A vállalatok több mint fele tehát már tudatosan a nemzetközi színtéren sikeres innovációt épít. Ugyanakkor a cégek 43%-a először a hazai értékesítést részesíti előnyben, később tervez exportot – ez a stratégia azonban a tapasztalatok szerint rögösebb, mert a hazai piaci mechanizmusokat nehéz a nemzetközi környezetben is sikeresen alkalmazni. Az innovációból származó árbevétellel a cégek közel 60%-a elégedett, ám több mint 20% nem az, jellemzően azok, akik első körben csak a hazai piacra koncentrálnak.

 

A konferencia résztvevői hangsúlyozták, hogy az innováció finanszírozása kulcsfontosságú. A hazai vállalatok többsége saját forrásokat használ (pl. eredménytartalék, saját tőke, árbevétel), de jelentős szerepe van a pályázati forrásoknak is (pl. GINOP, NKFIH, hazai és EU-s támogatások). A banki finanszírozás és a piaci befektetések viszont jóval ritkábbak, ami azt jelzi, hogy a hazai pénzügyi szektor és a befektetők jelenleg még konzervatív innovációs politikát követnek, és előrelépésre van szükség.

 

Az innovációs fókuszterületek közé tartozik a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az IT-rendszerek, szoftverek, a gyártástechnológia, automatizálás, gépészet, anyagtechnológia és az élelmiszeripar. Ezek stratégiailag fontos területek, ugyanakkor számos más iparágban is van lehetőség az innovációs aktivitás növelésére. A konferencián a Richter Gedeon Nyrt és a FoxConn/Cloud Network Technology képviselői is bemutatták a jövő potenciális innovációs területeit, kiemelve az űr-, légi- és védelmi szektort.

 

Dr. Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter plenáris előadásában hangsúlyozta: Magyarország 2030-ra Európa, 2040-re a világ 10 leginnovatívabb országa közé kíván tartozni. Ehhez elengedhetetlen a vállalkozások innovációs aktivitásának növelése. Már ma is az innovatív vállalatok adják a GDP kétharmadát, az export 70%-át és magas termelékenységgel működnek, így az innováció a gazdasági növekedés motorjává vált. A tudományos és innovációs parkok fejlesztése, valamint az egyetemi jelenlét kiterjesztése az ipari parkokban további lehetőségeket teremt.

 

Dr. Peták István, a Genomate Health alapítója bemutatta, hogy az ötletek valódi innovációvá válása csak akkor lehetséges, ha azok a társadalom és a piac számára releváns problémára kínálnak újszerű megoldást.

 

A konferencián külön szekcióban a Magyar Innovációs Díjas vállalatok is bemutatták tapasztalataikat, köztük a 2025-ös Nagydíjas Kravtex-Kühne Csoport, amely az ultrakönnyű városi-elővárosi buszcsalád fejlesztéséért kapta elismerését. A további díjazottak között szerepelnek az Omixon Biocomputing, PCB Design, CAD-terv, eChemicals, Virgin Oil Press, Hevesgép, Pro Patria Electronics, CoreComm SI, Kodesage, és Webwise Hungary vállalatok.

 

Dr. Birkner Zoltán, a MISZ társelnöke kiemelte az innovációra való korai érzékenyítést és a tudományos-műszaki utánpótlás biztosítását. Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia kiemelkedő fiatal tehetségei – Hajsz Natali, Hegedűs Márton, Ivánka Laura, Rajhona Henrietta, Szokolai Lili és Vida Ákos – szintén bemutatkoztak a konferencián.

 

A rendezvény további részében a kiemelkedő innovációs tevékenységet folytató vállalatok (pl. BOSCH, EGIS, Mediso, Cyclolab, Precognox, Billingo, Csaba Metál, Respray, C3S, 77 Elektronika, Gloster, BrainVisionCenter, Cryptosoft, Webshippy) és szakemberek (pl. Balogh Petya – STRT Holding, Oszkó Péter – O3 Partners, Balatoni András – Magyar Nemzeti Bank, dr. Csath Magdolna – MKIK, Bódis László – NIÜ, Dr. Szabó Gábor – ELI ALPS, dr. Cséfalvay Zoltán – MCC, Jakab Roland, dr. Gilyén András – HUN-REN) tartottak előadásokat és pódiumbeszélgetéseket. A szakértők hangsúlyozták: a tudatos, folyamatos innováció elengedhetetlen, a siker kulcsa a felsővezetés támogatása, a gyors, hatékony folyamatok és a kísérletezést támogató, hibát toleráló vállalati kultúra. A legsikeresebb cégek innovációs ökoszisztémát építenek, amelyben kutatóintézetek, egyetemek, startupok és KKV-k közösen oldják meg a kihívásokat.

 

 

English Summary

The first InnoSummit innovation conference was held on March 19, 2026, aiming to strengthen Hungary’s innovation culture and showcase both domestic and international best practices. Over 350 participants, including researchers, business leaders, and investors, discussed strategies for turning ideas into products, achieving market success, and driving economic growth. The event highlighted that companies with international focus, collaborative innovation, and attention to cultural and human aspects are the most successful. Funding remains a key challenge, with many firms relying on internal resources and grants, while bank and market financing are still limited. Key innovation areas include digitalization, AI, IT systems, manufacturing, automation, materials, and the food industry, while space, aerospace, and defense emerged as high-potential sectors. Speakers emphasized that continuous innovation, strong leadership support, and collaborative ecosystems are essential for long-term business success.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció