Rekorderedményekkel zárult a Schneider fenntarthatósági programja

Több mint 860 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás megelőzésének elősegítése, közel 62 millió ember számára a tiszta energiához való hozzáférés biztosítása, valamint mintegy egymillió ember energiamenedzsment-képzése – ezek is azok közé az eredmények közé tartoznak, amelyeket a Schneider Electric által indított Schneider Sustainability Impact (SSI) program ért el, amely tavaly év végén zárult le. A 2021-ben elindított kezdeményezés részeként több mint 500 helyi fenntarthatósági projekt valósult meg a vállalat jelenlétével érintett országokban.

 

A globális energiatechnológiai szektor egyik meghatározó szereplője nyilvánosságra hozta az SSI program 2021 és 2025 közötti időszakának utolsó negyedéves jelentését. Az elmúlt öt év során a vállalat jelentős előrelépést tett a klímavédelem, a társadalmi felelősségvállalás és a felelős vállalatirányítás terén. A program céljainak teljesülését mérő mutató 2025 végére 8,86 pontra emelkedett, ami javulást jelent a harmadik negyedévben mért 8,52-höz képest.

 

„A Schneider Sustainability Impact 2021–2025 program valódi átalakulást hozott számunkra. Több mint két évtizede a fenntarthatóság alapvetően meghatározza működésünket és jövőbeni irányunkat. Az innováció, a partnerségek és a felelősségvállalás együttes alkalmazásával jelentős fejlődést értünk el kulcsfontosságú fenntarthatósági területeken, mind saját tevékenységünkben, mind teljes ökoszisztémánkban. Ezek az eredmények megerősítik, hogy a fenntarthatóság hozzájárul teljesítményünk növeléséhez és pozitív globális hatásunk erősítéséhez” – hangsúlyozta Olivier Blum, a vállalat vezérigazgatója.

 

 

A cég technológiái és megoldásai révén ügyfelei jelentősen csökkenthetik környezeti terhelésüket. 2025 végéig a Schneider Electric összesen 862 millió tonna CO₂-kibocsátás elkerüléséhez járult hozzá, ezzel túlteljesítve az eredetileg kitűzött 800 millió tonnás célt.

 

A „Zero Carbon Project” keretében a vállalat beszállítóit is sikeresen ösztönözte kibocsátásuk csökkentésére: az ezer legnagyobb partner működéséből származó CO₂-kibocsátás 56 százalékkal mérséklődött. Emellett a Schneider Electric kiemelt figyelmet fordít arra, hogy partnerei tisztességes és biztonságos munkakörülményeket biztosítsanak; ennek eredményeként 2025 végére a stratégiai beszállítók 98 százaléka megfelelt ezeknek az elvárásoknak.

 

A vállalat célja, hogy az energiaátmenet előnyei minél szélesebb körben elérhetők legyenek. A 2009-ben elindított „Access to Energy” program révén 2025 végére világszerte 61,7 millió ember jutott tiszta, megbízható és megfizethető energiához, ami jelentősen meghaladja az eredetileg kitűzött 50 milliós célt. Ezzel párhuzamosan az oktatás is hangsúlyos szerepet kapott: 2009 óta több mint egymillió ember részesült energiamenedzsment-képzésben, hogy aktívan hozzájárulhassanak a fenntarthatóbb közösségek kialakításához és az energiaátmenet támogatásához.

 

A program részeként 2021 óta több mint 500 helyi fenntarthatósági kezdeményezés valósult meg a Schneider Electric működési területein.

 

„Az SSI 2021–2025 időszakának lezárása fontos mérföldkő, de nem a végállomás. A program megerősítette együttműködésünket munkatársainkkal, ügyfeleinkkel és beszállítóinkkal, valamint segített abban, hogy kézzelfogható eredményeket és valódi hatást érjünk el. A 2030-as célok felé haladva továbbra is a technológia és az innováció erejére építünk, együttműködésekkel és a bevált megoldások megosztásával, hogy még nagyobb előrelépést érhessünk el” – mondta Esther Finidori, a vállalat fenntarthatósági vezetője.

 

Az SSI eredményein túl a Schneider Electric számos rangos elismerésben is részesült ESG-teljesítményéért. A World Benchmarking Alliance legutóbbi értékelésében a vállalat a „Social Benchmark” kategóriában az első, míg a „Gender Benchmark” rangsorban a harmadik helyen végzett. Emellett az EcoVadis minősítésén 87 pontot ért el a maximális 100-ból, amellyel Platina fokozatot szerzett, és immár hatodik egymást követő évben a világ legjobban teljesítő vállalatainak felső 1 százalékába került.

 

 

English Summary

The Schneider Sustainability Impact (SSI) program, running from 2021 to 2025, has delivered significant results in sustainability, social responsibility, and corporate governance. By the end of last year, the company helped avoid 862 million tons of CO₂ emissions, provided clean energy access to nearly 62 million people, and offered energy management training to over one million individuals. Through initiatives like the Zero Carbon Project, Schneider Electric also reduced supplier emissions by 56% while ensuring fair and safe working conditions. The program encompassed more than 500 local sustainability projects worldwide, reinforcing the company’s commitment to innovation, partnerships, and positive global impact. These achievements highlight Schneider Electric’s role in advancing the energy transition and driving measurable environmental and social progress.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció