Szakítás, szenvedély, újjászületés: rendhagyó filmszezon a Cinema Cityben
2026. február 19.
Idén a Cinema City úgy döntött, búcsút vesz a rózsaszín romantika kliséitől: a Valentin-napot jelképesen eltemetve, a szakítás és az elmúlás esztétikájával, valamint egy sor kivételes alkotással teszi ütőssé februári-márciusi kínálatát.
Olyan, elemi szenvedélytől fűtött alkotásokat élhetünk át a maximumon, mint a február közepe óta műsoron lévő Üvöltő szelek, amely az illemmentes érzelmek, vagy Beléd estem, amely a „felejthetetlen” szerelem erejével hódít. Szintén látható már a rangos nemzetközi és hazai elismeréseket is begyűjtött Csendes barát, amely a természet szeretetének történetével várja a nézőket. Február 19-től a szintén díjnyertes Itt érzem magam otthon érkezik az otthon hidegének borzongatásával, majd február 26-tól a Ha tudnék, beléd rúgnék mutatja be a mindent felemésztő odaadás pusztító oldalát – a film sztárja, Rose Byrne alakításáért már az Ezüst Medve-díjat és a Golden Globe-ot is bezsebelte.
A tavaszi szezont a mozihálózat egy igazi, várva várt különlegességgel nyitja meg: március 5-én A menyasszony! hoz el egy halálon túli románcot, majd március 12-től a Reminders of Him: Emlékek róla folytatja a rendhagyó filmélmények sorát a szeretet erejének történetével.
A Valentin-nap elmúlt, a mottó viszont továbbra is él: a mozi mindenkit összehoz! Legyen szó szerelemhívőkről vagy anti-romantikusokról, drámarajongókról vagy thrillerfanatikusokról, a következő hetekben bárki megtalálhatja a számítását a Cinema City színarany kínálatában.
English Summary
Cinema City is breaking away from traditional Valentine’s Day clichés, symbolically “burying” pink romance in favor of films that explore passion, loss, and the darker sides of love. Its February–March lineup features emotionally intense and award-winning titles that highlight unforgettable relationships, personal transformation, and the fragility of human connection. From stories of overwhelming devotion to haunting reflections on belonging and memory, the selection offers powerful cinematic experiences. The spring season opens with a highly anticipated special release, continuing the theme of unconventional romance. Whether viewers believe in love or question it, Cinema City promises films that bring audiences together through raw and compelling storytelling.
Kapcsolódó cikkek
- Határok nélkül: több mint 1800 AI-film érkezett a Budapest SmartFestre
- PORT 30: A tanú lett Magyarország kedvenc magyar filmje
- Világsztárok zsűriznek a Sony Future Filmmaker Awards 2026-os versenyén
- Harminc éve a filmrajongók szolgálatában
- Egy magyar srác filmje a világ legjobb autós diákfilmje lett
- Közép-Kelet-Európa első LED-mozija a Kultik Csepelen
- Mozivászon helyett LED-fal: Új korszak kezdődik a Kultiknál
- Filmet forgatsz? – Nevezz a Sony Future Filmmaker Awards-ra!
- Sony pályázat feltörekvő filmeseknek
- BigBakShow: Egy falu küzdelme a digitalizációval


