Féláron használható az M1, mégis kevesen tudnak róla

Sok autós továbbra sem tudja, hogy az új M1 regionális matrica az érintett négy vármegye valamennyi fizetős útjára érvényes. Az autopalyamatrica.hu statisztikái szerint még mindig rengetegen vásárolnak külön-külön vármegyei matricákat, pedig két vármegye díja gyakorlatilag megegyezik az M1 matricáéval, három vásárlása esetén több mint 6 ezer forintos, négy vármegye esetén pedig már 14 ezer forintos többletköltséget jelent.

 

Nem ez az egyetlen újdonság, amiről sok autós nincs tájékozott: kevesen tudják, hogy az éves országos matrica, amely 61 760 forintba kerül, már részletfizetéssel is elérhető.

 

Ugyanakkor egyértelmű tendencia, hogy a december eleji elővásárlás óta egyre többen választják az M1 regionális matricát. Még a téves vásárlásokkal együtt is sikeresnek bizonyult az új típus: az eladások aránya a kezdeti 9%-ról 14%-ra nőtt. A szakértők szerint január végéig – ameddig a 2025-ös éves matricák érvényesek – ez az arány tovább emelkedhet.

 

 

Az autopalyamatrica.hu ügyfélszolgálatára érkező kérdésekből kiderült, hogy sokan még mindig azt hiszik, az M1 matricát lakóhelyhez vagy más feltételhez kötik. Valójában az minden fizetős úton használható a négy érintett vármegyében, így az M0, M1, M15, M19, M85, M2, M51 és M31 teljes hosszában, valamint a részben érintett szakaszokon is, a hivatalos táblázat szerint.

 

 

Gyakran felmerülő kérdés az is, hogy az M0-ra érvényes-e az M1 matrica (igen!), hogy konkrét útszakaszokon – például Budapest és Hatvan között – használható-e, vagy hogy melyik csomópontig érvényes. A szakértők azt javasolják, hogy a bizonytalan autósok használják a matrica kalkulátorokat és a térképeket, amelyek segítenek kiválasztani a legmegfelelőbb heti, havi vagy éves matricát.

 

Korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy sokan szívesen vásárolnának éves országos matricát, ha azt nem kellene egy összegben kifizetni. Idén végre elérhetővé vált a részletfizetés, de erről sokan még nem tudnak.

 

2026 újabb változásokat is hozott: három új útszakasz vált fizetőssé Pest-, Baranya- és Bács-Kiskun vármegyében – az M6 Bátaszék és az országhatár (Ivándárda) közötti szakasza, valamint az M44 Kecskemét észak–Lajosmizse csomóponttól a szentkirályi, illetve Tiszaug–Tiszakürt csomópontig. Az M30-as Miskolc észak–Szikszó közötti szakasza, amelyet 2024 februárjában zártak le, tavaly december 30-án nyílt meg a forgalom számára; kompenzációként a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei matrica ára mindössze 2 500 forint.

 

 

English Summary

Many drivers are still unaware that the new M1 regional toll sticker covers all paid roads in the four affected counties. As a result, some buy separate county stickers, often paying more than necessary—up to HUF 14,000 extra if they buy four separately. The annual nationwide sticker, costing HUF 61,760, is now also available with installment payments, a fact many drivers don’t know. Since its introduction, the M1 regional sticker has become increasingly popular, yet confusion remains about where it is valid. Experts recommend using online calculators and maps to choose the most cost-effective option and avoid unnecessary extra charges.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció