Jövőformáló csapat: bemutatkoztak az AUMOVIO hazai döntéshozói
2026. január 14.
Az AUMOVIO, a Continental Automotive üzleti szektorából kivált elektronikai és technológiai vállalat, 2025 szeptemberétől önálló márkanév alatt működik tovább. Ehhez kapcsolódva a cég bemutatta magyarországi vezetőségét.
Az országigazgatói feladatokat Dr. Keszte Róbert látja el. Korábban a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és a budapesti gyár vezetője volt, 2021-től pedig a Continental csoport magyarországi országigazgatójaként is tevékenykedett. Gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol doktori fokozatot szerzett, majd közgazdászként diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az új struktúrában az AUMOVIO Architecture and Networking Solutions globális termelésért felelős vezetője, valamint a magyarországi AUMOVIO vállalatok országigazgatója.
„Az AUMOVIO magyarországi tevékenysége a stabilitásra és a szakértelemre épül. Célunk, hogy telephelyeink továbbra is hozzájáruljanak a globális mobilitási megoldások fejlesztéséhez, miközben munkatársaink fejlődését és elkötelezettségét is támogatjuk” – mondta Dr. Keszte Róbert. Hozzátette: „A gyorsan változó autóipari környezetben elengedhetetlen a rugalmasság és a folyamatos megújulás. Ehhez felkészült, magasan képzett szakemberekre van szükség, akik képesek a piaci igényekhez igazodva innoválni.”
Stabilitás és tapasztalat a hazai vezetésben
Az AUMOVIO magyarországi HR-igazgatói posztját Tomkó Szabolcs tölti be. Több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a Continental cégcsoportnál, ahol gyártási és K+F környezetben irányította a HR-folyamatokat és csapatokat. Németországi kiküldetés során 21 elektronikai gyár tehetségmenedzsmentjét és képzési folyamatait támogatta, majd a budapesti fejlesztőközpont HR-vezetőjeként háromszorosára bővítette a fejlesztőmérnöki csapatot. Jelenleg a hazai HR-terület vezetése mellett a budapesti gyár HR-feladatait is koordinálja mintegy 20 fős csapatával.
„HR-igazgatóként az a célom, hogy olyan munkakörnyezetet teremtsünk, ahol kollégáink hosszú távon motiváltak és elkötelezettek tudnak maradni. Kiemelten fontos a tehetségek felismerése és fejlesztése, hiszen az ő tudásuk biztosítja a fenntartható növekedést. Pályafutásom is ezt bizonyítja: gyakornokként kezdtem a vállalatnál, és a mentorom hatására a HR területén bontakozhattam ki. Hiszem, hogy az erős csapatszellem és a folyamatos tanulás kultúrája teszi versenyképessé az AUMOVIO-t” – mondta Tomkó Szabolcs.
A két hazai gyár és a két fejlesztőközpont vezetése változatlan marad: a veszprémi gyárat és fejlesztőközpontot Mészáros András, a budapesti gyárat Dapsy Zoltán, a budapesti fejlesztőközpontot pedig Dr. Lóránd Balázs irányítja. A tapasztalt vezetők szakértelme garantálja a folytonosságot, és biztosítja, hogy az AUMOVIO világszínvonalú gyártási és K+F tevékenységet folytasson.
Magyarország az autóipari innováció központja
Az AUMOVIO hazai telephelyei a vállalat globális stratégiájával összhangban működnek. A budapesti fejlesztőközpont a vezetéstámogató és automatizált rendszerek, mesterséges intelligencia- és alkalmazásfejlesztési kompetenciák központja. A veszprémi központ a szenzorok és járműdinamikai rendszerek fejlesztésére specializálódott, saját tesztpályával és laborokkal támogatva a K+F munkát, emellett szenzorokat is gyárt gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez és akkumulátorokhoz. A budapesti gyár elektromos vezérlőegységeket, kijelzőket és infotainment-megoldásokat állít elő, 2023 végétől pedig itt készül Európában először az új generációs elektronikus fékrendszer.
A magyarországi AUMOVIO vállalatok vezetése a hagyományt és az innovációt egyaránt ötvözi. A hazai telephelyek kiemelkedő szerepet játszanak az autóipari fejlesztésekben és a jövő mobilitási technológiáinak előmozdításában. Az AUMOVIO Magyarországon korszerű, rugalmas és agilis technológiai szereplőként van jelen, közel 3 700 munkatársának kiemelkedő teljesítménye révén.
English Summary
AUMOVIO, an electronics and technology company spun off from Continental Automotive, will operate independently under its new brand from September 2025. Dr. Róbert Keszte leads the Hungarian operations, bringing extensive experience from his previous roles at Continental, including country management and plant leadership. Tomkó Szabolcs serves as Country HR Director, focusing on talent development and employee engagement. The company’s Hungarian sites in Budapest and Veszprém continue to play a key role in global R&D and production, specializing in intelligent vehicle systems, sensors, and infotainment solutions. With nearly 3,700 employees, AUMOVIO combines tradition and innovation to drive the future of automotive mobility.
Kapcsolódó cikkek
- A Bridgestone leányvállalata aranyérmet kapott az EcoVadis értékelésén
- A láthatatlan ügyek ereje: így segít csendben a TARR Kft.
- Új digitális nagyhatalom születik: a Sprintform beolvad a Trans-Uni-ba
- ABB és Suzuki: így épül fel Közép-Európa jövőbiztos elektromos töltőhálózata
- Amikor az autó előre gondolkodik: AI Cabin Platform az LG-től
- A jövő autója már ma: személyre szabott élmény az LG AI Cabin Platformjával
- ABB a világ élvonalában: platina minősítés az EcoVadis-tól
- 20 év távközlési tapasztalattal érkezik a Yettel új CTIO-ja
- A HMS felvásárolja a Molex Industrial Solutions Business Unit ipari kommunikációs üzletágát
- Az LG jövője tovább épül: új vezetők, új üzletágak és új technológiai irányok


