A magyar számítástechnika gyökerei és jövőképe egy konferenciában

Dr. Dömölki Bálintra, a magyar informatika egyik legnagyobb hatású alakjára, a Neumann Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület (GDKE) nagy egyéniségére emlékeznek a Magyar Tudományos Akadémián.

 

67 éve, 1959. január 21-én, az MTA Kibernetikai Kutatócsoportnak köszönhetően kezdett el működni az első magyar elektronikus számítógép, az M-3. Dr. Dömölki Bálint volt a matematikus, aki pontosan megértette a Neumann-elvű számítógép működését – és az MTA kutatócsoportjának tagjaként a magyar informatika „magjának” egyik elültetője volt, majd ő volt az a gondos „gazda”, aki végigkövette és segítette a gyümölcsöző magyar informatika fejlődését és értékeinek megóvását, átörökítését. 

 

A Neumann Társaság és a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület egy konferenciát szentel a 2025-ben elhunyt Dr. Dömölki Bálint tiszteletére – a szakmai előadásokban az informatikai tudások mai és jövőbeli új útjaira is rátekintést adva. A konferencia egyben az 1968-ban, Dr. Dömölki Bálint és kortársai által alapított Neumann Társaság közgyűlése is az NJSZT leendő elnökségi struktúrájáról és jövőképéről.

 

 

A konferencia része a Neumann Társaság hagyományteremtő kezdeményezésének: január 21-ét ünnepeljük a Magyar Informatika Napjaként!

 

Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia (Budapest, Széchenyi István tér 9.), Nagyterem

 

Időpont: 2025. január 21., 14 órától

 

PROGRAM:

 

14:00 – 14:20 – PROF. DR. KROÓ NORBERT házigazdai köszöntője a Magyar Tudományos Akadémia részéről

 

PROF. DR. KOVÁCS LEVENTE, az NJSZT elnöke köszöntője a Neumann Társaság részéről

 

ILINYI JÁNOS, a GDKE alelnöke köszöntője a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület részéről

 

14:20 – TALYIGÁS JUDIT (Neumann-díjas) bemutatja a Dömölki Bálintról, családtagjaival készült videófilmet

 

14:35 – PROF. DR. SZELEZSÁN JÁNOS (Gábor Dénes-díjas, Neumann-díjas, NJSZT Életműdíjas, az NJSZT Informatikatörténeti Fórum tb. elnöke): A kortárs emlékezik Dömölki Bálintra

 

14:50 – Egy kapcsolat Dömölki szellemében: informatika és művészet találkozása. SPITZER FRUZSINA és RUZSA DÉNES bemutatja a Pixel-fény Architektúrák könyvet

 

15:00 – NJSZT Tájékoztató közgyűlés – levezető elnök: PROF. DR. KOVÁCS LEVENTE, az NJSZT elnöke

 

15:40 – kávészünet

 

16:00 – Szakmai előadások az űrkutatásról és a humanoid robotokról – előadók felkérés alatt

 

 

English Summary

Dr. Bálint Dömölki, a pioneering figure in Hungarian computer science and a Gábor Dénes Award recipient, is being commemorated at the Hungarian Academy of Sciences. He played a key role in the launch of Hungary’s first electronic computer, the M-3, in 1959 and was instrumental in cultivating the early foundations of Hungarian informatics. The Neumann Society and the Gábor Dénes Award Club are hosting a conference in his honor, reflecting on both historical achievements and future directions in the field. The event also marks the Neumann Society’s annual assembly and its plans for future leadership. January 21, the anniversary of the M-3’s debut, is now celebrated as Hungarian Informatics Day.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció