Interaktív játszótér költözik a szegedi Karolina tornatermébe

A szegedi Karolina Iskola pedagógusai és diákjai a következő napokban kipróbálhatják a tornatermet lenyűgöző, interaktív térré alakító különleges eszközt. A kanadai fejlesztésű Lü nevű „interaktív játszótér” már több mint 35 országban bizonyított, és játékos formában segíti a gyerekek tanulását és mozgását.

A Lü egy lézerprojektorból, 3D kamerából, speciális világításból és hangrendszerből áll, amelyek segítségével bármely tornaterem igazi, immerzív élménnyé válik. Az eszközt december 9-től négy napon át használhatják a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium tanulói.

 

A lehetőséget a Stiefel Iskolaellátó és egy szülő közreműködésével kapták meg: „Egyik diákunk édesapja nevezte be iskolánkat egy sorsolásra, amelyen két Csongrád-Csanád megyei intézmény – a Karolina és egy technikum – nyerte meg, hogy néhány napra kipróbálhassák az eszközt. Speciális órarenddel készülünk, hogy az elsősöktől a végzősökig mind a 32 osztályunk legalább egy alkalommal használhassa” – mondta Mezeyné Szatmári Tímea, az iskola főigazgatója.

 

 

Világszerte több millió diák élvezheti az immerzív élményt

 

A Lü-t Vincent Routhier kanadai művész és édesapa álmodta meg 2017-ben. Célja az volt, hogy a hagyományos iskolai termeket motiváló, interaktív és játékos környezetté alakítsa, amely ösztönzi a gyerekeket a mozgásra és a tanulásra. A prototípusról készült videó gyorsan elterjedt a közösségi médiában, felhívva a figyelmet arra, hogyan lehet az iskolákat vonzóbbá tenni a mai diákok számára.

 

A Lü mozgásérzékelő kamerával, speciális világítással és hangrendszerrel felszerelt, és több tízezer játékot, kvízt és készségfejlesztő gyakorlatot kínál az órákon, testre szabható feladatokkal. Az eszköz nemcsak testnevelésórákon, hanem matematika, idegen nyelvek, természettudományok és más tantárgyak oktatásában is alkalmazható, így a mozgás, a játék és a tanulás egyszerre valósul meg. A világ több millió diákja próbálta ki, és egyre több egyetemen vizsgálják a hatékonyságát: a kutatások szerint az együtt mozgás és játék nemcsak erősíti az iskolai közösséget, hanem javítja a gyerekek problémamegoldó képességét, koncentrációját és kognitív rugalmasságát is.

 

 

A robotikaműhelytől a laboratóriumig

 

„Nagy öröm számunkra ez a lehetőség, hiszen a Karolinában a digitális eszközök mindennaposak. A projektor és a laptop alapfelszereltség az órákon, az interaktív táblákat pedig főként matematika- és nyelvi órákon, valamint az alsó tagozatban használjuk. Két informatikatermünk mellett létrehoztunk egy speciális teret is, ahol a diákok forrasztással kapcsolatos robotikai feladatokkal próbálkozhatnak, méréseket végezhetnek, és itt tartjuk a Robokaland foglalkozásokat is” – emelte ki Mezeyné Szatmári Tímea.

 

Az iskola belső képzési programja, a Dobbantó lehetőséget ad a pedagógusoknak, hogy megosszák egymással a digitális eszközök használatában szerzett tapasztalataikat és bevált gyakorlataikat. Az elmúlt években az intézmény természettudományos laborjait is fejlesztették, és a gimnazistáknak – akik az orvosi, természettudományos és műszaki irányok iránt érdeklődnek – két éven át laboratóriumi gyakorlatot biztosítanak, célzottan felkészítve őket az emelt szintű kémia-, biológia- és fizikaérettségire.

 

 

English Summary

The teachers and students of Karolina School in Szeged are set to try out Lü, a Canadian-developed interactive playground that turns any gym into an immersive learning space. Already used in over 35 countries, Lü combines a laser projector, 3D camera, special lighting, and sound system to make learning playful and engaging. Students can participate in thousands of games, quizzes, and skill-building exercises, integrating movement with subjects like math, languages, and science. The school aims for all 32 classes to experience Lü during a special four-day program. Educators highlight that such interactive tools not only make learning fun but also enhance problem-solving, concentration, and cognitive flexibility.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció