„MI Jövünk!” – Lépj be a mesterséges intelligencia izgalmas világába!
2025. december 6.
A Gábor Dénes Egyetem (GDE) aktív hónapokon van túl, hiszen névadója születésének 125. évfordulója alkalmából júniusban emlékévet hirdetett. Az évforduló napján rendezett Mesterséges Intelligencia Konferencián mutatták be a „MI Jövünk!” ingyenes online tananyagot, amelyre azóta több mint 30 ezren jelentkeztek, közülük 15 ezren mikrotanúsítványt is szereztek.
Gábor Dénes örökségét követve a 2025-ös év a tudásmegosztás jegyében telt az egyetemen, amely szakmai eseményeknek és edukációs programoknak is otthont adott. Két nagy konferenciát is szerveztek: májusban a Digitális Oktatásmódszertani Nemzetközi Konferencia a hiánypótló szakmai rendezvények közé tartozott az oktatásmódszertan területén, június 5-én pedig, Gábor Dénes születésnapján, az intézmény az év egyik legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciáját bonyolította le.
Dr. Dietz Ferenc, a GDE elnöke hangsúlyozta, hogy az egyetem – Gábor Dénes nyomdokain – nemcsak az akadémiai közösség számára biztosít lehetőséget a tudásmegosztásra, hanem aktívan részt vesz a társadalmi edukációban is. Egyre több fiatal munkavállaló keres olyan rugalmas, a munkaerőpiaci igényekhez illeszkedő képzéseket, amelyek a tudás mellett nyitottságot és magabiztosságot adnak a gyorsan változó világban. Ennek jegyében a GDE a formális oktatás mellett rövid, online kurzusokat is kínál azoknak, akik munka mellett szeretnének tanulni. Közel 20 mikrotanúsítványt nyújtó képzésük az információs és kommunikációs technológia (IKT) egyik legkeresettebb területére fókuszál.
A „MI Jövünk!” háromórás mesterséges intelligencia tananyag ennél is szélesebb közönségnek szól: 6 hónap alatt 30 ezren tekintették meg, közülük 15 ezren pedig mikrotanúsítványt szereztek. Ez rámutat arra, hogy az MI iránt nagy az érdeklődés mind az üzleti, mind a magánszférában, és egyre többen értik, hogy a tanulás nem ér véget a diploma megszerzésével. Hazánkban ugyan még mindig kevesebben tanulnak munka mellett, mint Nyugat-Európában, de a fejlődés már mérhető: míg 2015-ben a felnőtt lakosság 7%-a vett részt képzéseken, 2024-re ez az arány 12%-ra nőtt (KSH).
Az idei év újdonságot hozott az egyetemi képzésben is: a 2025/26-os tanévben a gazdaságinformatikus alapszakon elindult a fintech specializáció, míg a mérnökinformatikai és gazdaságinformatikai mesterképzés dróntechnológia specializációjának első évfolyama 2025 elején sikeresen tette le a záróvizsgát.
A gyakorlati képzést az új laborok is erősítik, amelyek a legmodernebb technológiát biztosítják hallgatóknak, oktatóknak és piaci partnereknek egyaránt. A Drónlabor, a Mesterséges Intelligencia labor, a Médialabor, az Ipar 4.0 és LEAN labor, valamint a Fintech labor lehetőséget kínál arra, hogy a hallgatók már az egyetemi évek alatt részt vegyenek komoly kutatásokban, vagy megvalósítsák saját kreatív ötleteiket.
English Summary
The Gábor Dénes University (GDE) celebrated the 125th anniversary of its namesake with a dedicated memorial year, highlighted by the “MI Jövünk!” free online AI course. Within six months, over 30,000 people accessed the course, and 15,000 earned micro-certificates, reflecting growing interest in AI and lifelong learning. In 2025, the university also hosted major conferences in digital education and artificial intelligence, alongside launching new practical labs and fintech and drone technology specializations. GDE combines formal education with flexible online programs, helping students and professionals gain skills relevant to today’s fast-changing digital world.
Kapcsolódó cikkek
- Eredményhirdetés a győri egyetem ösztöndíjpályázatán
- Így alakul a magyar cégek innovációja – friss adatok a K&H indexből
- Itt vannak az AWS re:Invent jövőformáló bejelentései
- Az AI kilép a képernyőről: megszületett Anna, a digitális nagykövet
- Az E.ON bemutatta a személyesen is kommunikáló mesterséges intelligenciát
- Ember vagy gép? Az ügyfelek szerint a legjobb megoldás a kettő együtt
- Sony Alpha 7 V: Az AI ereje a fotózásban
- Megérkezett az Alpha 7 V – a Sony új Full Frame erőműve
- Aki tudja használni az AI-t, többet keres – de nem mindenki kap rá esélyt
- Szabadalmi gyorsítósávhoz jutott a Széchenyi Egyetem


