TECHXPO 2025: Az AI gyorsabban terjed, mint ahogy a szervezetek alkalmazkodni tudnak

Az AI ma gyorsabban változtatja meg a munkát, a döntéshozatalt és az egyes iparágakat, mint ahogy arra a vállalatok többsége reagálni tudna – ez volt a TECHXPO 2025 nyitónapjának egyik legfontosabb üzenete. A Budapesten megrendezett, négynapos technológiai és innovációs csúcstalálkozón olyan globálisan vezető nagyvállalatok hazai és nemzetközi szakértői osztották meg a gondolataikat a legfrissebb technológiai trendek kapcsán, mint a BlackRock, a Huawei, a Magyar Telekom, a Siemens vagy a Schneider Electric.

 

Mély szakadék nyílt a vezetők és a dolgozók között az AI megítélésében

 

A BlackRock engineering vezetője, Vértessy Koller Annamária előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalatokon belül szakadék alakult ki az AI megítélése kapcsán. Miközben a felsővezetők háromnegyede (73%-a) úgy gondolja, hogy stratégiai szemlélettel alkalmazzák az AI-t, a munkavállalók esetében ez az arány mindössze 47%. Szinte pontosan ugyanez a megoszlás jellemzi az elmúlt egy évben bevezetett AI projektek sikerességének megítélését is (75%/45%).

 

A vezetők 89%-a szerint cégük rendelkezik generatív AI-stratégiával, miközben a dolgozók harmada erről nem is tud. A fejlesztők és a vezetők percepciója közti különbség olyan mértékű, hogy a szakemberek 63%-a úgy érzi: a menedzsmentnek fogalma sincs azokról az akadályokról, amelyek a napi AI-munkát valójában lassítják.

 

Globális sebességváltás: az AI teljes iparágakat ír át

 

A Huawei Cloud Europe alelnöke, Janice Peng a digitalizáció robbanásszerű gyorsulásáról beszélt: a többfelhős működés elterjedése, az okosjárművek számának meredek növekedése és a számítási kapacitás iránti étvágy új sztenderdeket tesz szükségessé minden iparágban.

 

A Siemens hazai vezérigazgatója, Jeránek Tamás szerint az ipari AI még az út elején jár, hatalmas fejlődési potenciállal. A vállalat 1400 AI-szakértővel és több ezer szabadalommal dolgozik azon, hogy a gyártási és energetikai rendszerek stabilan működjenek egy AI-vezérelt világban.

 

A Schneider Electric elnöke, Veres Zsolt az energetikai háttérfolyamatokra hívta fel a figyelmet: az AI-rendszerek energiaigénye olyan gyorsan nő, hogy az adatközpontok terhelése teljesen új energiamenedzsment-modellt követel. Mint mondta, a következő évek egyik kulcsszava a hatékonyság lesz.

 

 

Mobilitás 2035 felé: Európa óvatos, Kína száguld

 

A TECHXPO 2025 keretében rendezett mobilitási panel markánsan mutatta be a globális autóipari különbségeket. Kína néhány évtized alatt szinte teljesen átállt az elektromos autózásra, míg Európa hosszabb fejlesztési ciklusokkal és szigorú szabályozási környezetben próbál lépést tartani.

 

A szakértők szerint Európában 2035-re nem várható teljes elektromos átállás, de hajtáslánc tekintetében az elektromos és a hibrid arányában is növekedés lesz a belső égésű motorok kárára. Nagy kérdés továbbá, hogy az európai márkák a lassabb fejlesztési ciklussal, de igényesebb minőséggel versenyképesek tudnak-e maradni gyorsabban innováló kínai gyártókkal szemben. 

 

A banki világnak az AI-t láthatatlanná kell tennie

 

A K&H Bank innovációs vezetője, Lóska Gergely arról beszélt, hogy az ügyfelek ma már természetesnek veszik a gyors és zökkenőmentes digitális ügyintézést. Az AI akkor működik jól, ha a felhasználó észre sem veszi — a háttérben automatizált, biztonságos és hatékony folyamatok támogatják a bankolást.

 

A kvantumkorszak küszöbén

 

A Boros Robin, a Magyar Telekom Presales Security Expert-je szerint a kvantumszámítástechnika már nem fejlesztési fázisban, hanem a béta teszt korszakában van: az IBM ma már 150 qubit feletti chipekkel végez valós számításokat, és a kvantumgépek akár egy millió számítási műveletet hajtanak végre egyetlen időpillanatban. 2026-ban életbe lép az első EU-s Kvantum Act, amely a szervezetek számára kötelezővé teszi a titkosítási rendszerek kvantumbiztossá tételét — mely egy folyamatos újratanúsítást igénylő folyamat.

 

Új korszak a földmegfigyelésben

 

Dr. Sik András a 4iG Space & Defence Chief Geodata Officere szerint a világűr mára a békés együttműködés terepéből civil és védelmi célokat egyszerre kiszolgáló, úgynevezett dual-use környezetté vált, ahol a földmegfigyelés jelentősége robbanásszerűen nő: ma 14 000 műhold kering a Föld körül, ezek 90%-a alacsony pályán, és egyre nagyobb részük téradat-előállításra szolgál. A 4iG ezért saját, 8 műholdból álló HULEO-konstellációt épít 2028-tól, és AI-alapú földmegfigyelési rendszereket fejleszt.

 

A TECHXPO még két napon át várja a látogatókat

 

A négynapos rendezvény a szakmai nyitónap után november 14-én a HealthX egészségügyi innovációs programjával folytatódott. November 15–16-án pedig a nagyközönség előtt is megnyílnak a kapuk: a PlayIT Show-val közös hétvége gaminggel, e-sporttal, VR-élményekkel és interaktív technológiai bemutatókkal várja a látogatókat.

 

A TECHXPO így a nemzetközi üzleti tartalmaktól az egészségügyi megoldásokon át a közönségprogramokig kínál komplett, négynapos techélményt minden korosztálynak.

 

 

English Summary

At TECHXPO 2025 in Budapest, experts from global companies highlighted how AI is rapidly transforming work, decision-making, and entire industries, often faster than companies can adapt. A significant gap exists between leadership and employees in perceiving AI strategies and project success, with many workers feeling management is unaware of operational challenges. Presentations emphasized AI’s growing impact across sectors, from industrial automation and energy management to mobility and banking, alongside emerging quantum computing and advanced Earth observation technologies. The event also showcased global differences in technology adoption, such as Europe’s slower shift to electric vehicles compared to China. TECHXPO continues over four days, combining professional insights with public experiences in healthcare innovation, gaming, e-sports, VR, and interactive tech demonstrations.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció