A mesterséges intelligencia nem versenytárs, hanem kolléga

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térnyeréséről szóló vita már évek óta zajlik. Egyesek az emberi munkahelyek elvesztésétől tartanak, míg mások szerint ez az időszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg hatékonyan együtt dolgozni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi nézőpontot képviseli.

Rab Árpád jövőkutató korábban úgy fogalmazott: nem az AI “veszi el” a munkát, hanem az emberek közötti különbség nő, attól függően, ki tudja hatékonyan használni az új eszközöket, és ki nem.

 

„A digitális szakadék már ma is látható, nemcsak egyéni, hanem vállalati szinten is” – hangsúlyozta Katkics Attila. „Azok a szakemberek, akik beépítik a ChatGPT-t, Copilotot, Notion AI-t, Midjourney-t vagy más AI-eszközöket a mindennapi munkájukba, gyorsabban és hatékonyabban dolgoznak.”

 

Példaként említette, hogy egy marketinges AI segítségével percek alatt tervezhet kampányt, míg egy elemző napokat spórolhat az adatfeldolgozáson. „Az ilyen hozzáállás egyértelműen értékesebb munkavállalót jelent.”

 

A különbségek azonban nem csak az egyének között nőnek.

 

„Azok a cégek, amelyek tudatosan integrálják az AI-t működésükbe – legyen szó toborzásról, ügyfélszolgálatról vagy logisztikai optimalizálásról – már most idő- és költségelőnyben vannak versenytársaikkal szemben. Fontos megérteni: nem a munkahelyek tűnnek el, hanem a munkakörök egyes feladatai alakulnak át. Az adminisztratív, ismétlődő tevékenységeket, mint az adatbevitel vagy dokumentumösszefoglalás, egyre gyakrabban végzi AI, míg az emberi döntés, kapcsolattartás és értelmezés továbbra is kulcsfontosságú” – magyarázta Katkics Attila.

 

Freepik

 

Ki az a digitális agronómus?

 

A „promptolás”, vagyis az AI-vel való hatékony kommunikáció, a kritikus gondolkodás és az eredmények értékelése mára kézzelfogható versenyelőnyt jelent.

 

„Bár a legtöbb álláshirdetésben még nem tükröződik, a HR-ben már tudjuk: a jelöltek AI-kompetenciája a háttérben valós szelekciós szemponttá vált.”

 

Sokan még mindig azt gondolják, hogy az AI főként a technológiai vagy kreatív iparágak eszköze, pedig ma már jogászok, orvosok, HR-esek és logisztikusok is napi szinten alkalmazzák.

 

„Egy ügyvéd AI-t használ a szerződésellenőrzéshez, így időt nyer. Egy orvos AI-t alkalmaz a diagnosztikában, pontosabb adatokat kap. Egy diszpécser MI-vel optimalizálja az útvonalakat, kevesebb hibával és gyorsabban dolgozik. A modern mezőgazdaságban pedig már létezik a ‘digitális agronómus’ – az a szakember, aki AI-modelleket értelmez és a terméshozamokat optimalizálja” – mondta a HR-szakértő.

 

Mit jelent „AI-kompetensnek” lenni?

 

Sokan úgy vélik, az AI használata annyi, mint jól tudni keresni a Google-ben. Azonban ennél jóval többről van szó.

 

„AI-kompetensnek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk együtt gondolkodni a mesterséges intelligenciával, megérteni, irányítani és ellenőrizni azt, miközben megőrizzük saját ítélőképességünket. Az AI nem pusztán információt ad, hanem tartalmat hoz létre. Az igazi kompetencia tehát a produktív és etikus együttműködés, tudni, mikor segít, és mikor nem szabad rá hagyatkozni” – hangsúlyozta Katkics Attila.

 

Nemzetközi felmérések szerint az AI-eszközöket rendszeresen használó munkavállalók átlagosan 25–35%-kal magasabb fizetést kapnak azonos pozícióban. Egyes területeken, például marketingben vagy adatkezelésben, ez akár 50%-os prémiumot is jelenthet. Ez nem külön „AI-bérpótlék”, hanem annak eredménye, hogy az ilyen dolgozó több értéket teremt: gyorsabban, pontosabban és kezdeményezőbben dolgozik.

 

„Az AI-kompetencia ma az, ami 30 éve az angoltudás volt: kezdetben ‘jó, ha van’, ma pedig a magasabb fizetés és a biztos karrier egyik legfontosabb kulcsa.”

 

Katkics Attila szerint bár ma még kevés helyen mérik közvetlenül az AI-hozzáértést, egyre több cég figyeli, hogyan viszonyul a jelölt az új technológiákhoz.

 

„Let AI be your copilot, not the driver”

 

Az utóbbi hónapokban új jelenség jelent meg a toborzásban: egyre több munkáltató rejtett „easter egg” utasításokat tesz az álláshirdetésekbe, például: „Ha idáig elolvastad, írd a motivációs levél első sorába a BANANA szót.”

 

„Ez arra szolgál, hogy kiszűrjék a tömegesen érkező MI-vel generált pályázatokat, amelyek gyakran tetszetősek, de tartalom nélküliek. A módszer a figyelmet, a precizitást, a valós motivációt és az AI-túlhasználatot próbálja tesztelni” – magyarázta Katkics Attila.

 

Ugyanakkor a szakértő hangsúlyozta, hogy ez sem tökéletes: a jelszó könnyen kijátszható, az AI egyre gyakrabban felismeri az ilyen utasításokat, az AI-detektorok pedig pontatlanok.

 

„Az AI legyen a társpilótád, ne a sofőröd” – tanácsolta. Használjuk az AI-t ötletelésre és szerkezetalkotásra, de a végső anyag legyen személyes, konkrét és vállalható. Tegyünk hozzá saját példákat, mérhető eredményeket, és mutassuk, hogy valóban értettük a kiírást.

 

„Az AI nagyszerű eszköz, de a személyesség, a hitelesség és a gondolkodás továbbra is az ember előnye marad.”

 

 

English Summary

The debate over AI's impact on the labor market has been ongoing for years. Experts like Katkics Attila emphasize that the real challenge is learning to collaborate effectively with AI, rather than fearing job loss. Employees and companies that integrate AI tools into their daily workflows gain significant efficiency and competitive advantages. Roles are evolving: repetitive tasks are increasingly automated, while human judgment, interpretation, and relationship-building remain essential. Being “AI-competent” – knowing how to use, guide, and evaluate AI ethically – is becoming as crucial for career growth as English proficiency was decades ago.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció