Mikrofon mögött: három női hang a rádiózásról és a közbeszédről

A közösségi média évről évre rontja a hazai közbeszéd minőségét – ez a hatás pedig már a hallgatói visszajelzéseken is érződik. Többek között erről beszélgettek a „Rádió 100” podcastsorozat tizenötödik epizódjának vendégei, Vágó Piros, Pordán Petra és Balázsy Panna. A három ismert műsorvezető karrierjük meghatározó pillanatairól, a televíziós és rádiós műsorvezetés különbségeiről, valamint a rádiózás és a podcastok jövőjéről is megosztotta gondolatait.

Mindhárom vendég más úton jutott el a mikrofon mögé.

 

Vágó Piros eredetileg televíziós bemondónőnek készült, ám végül egy újonnan induló szentendrei rádiónál kezdett dolgozni, majd számos kereskedelmi adónál kapott lehetőséget. A Retro Rádió műsorvezetője szerint pályája ideális időszakban indult, és sokszor az események sodorták előre karrierjében.

 

Pordán Petra a Szegedi Egyetem bölcsészkarán, B. Tóth László óráin szeretett bele a rádiózás világába. A szakma alapjait a tatabányai Radír Rádiónál sajátította el. A Sláger FM műsorvezetője úgy véli: egy kisebb, vidéki adónál minden munkafolyamatot az elejétől kell megtanulni, ez pedig olyan átfogó tudást ad, amit egy nagyobb rádiónál ritkán lehet megszerezni.

 

Balázsy Panna, aki ma a Manna FM-en hallható, az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatai és gyermekszínészi múltja révén került a Danubius Rádió „Szombat esti extázis” című műsorába. A közönség később televíziós műsorvezetőként is megismerte. A podcast házigazdája, Kalmár Tibor felidézte, hogy a kilencvenes évek végén sok tévés műsorvezető a piaci rádiókból érkezett. Balázsy Panna hozzátette: rádiós háttérrel a tévés szereplés új kihívás, hiszen ott a testbeszéd és a gesztusok is fontos szerepet kapnak.

 

 

A vendégek egyetértettek abban, hogy a rádiós és televíziós műsorvezetés másfajta felkészültséget igényel. Míg a tévében a beszéd mellett a testtartásra, mimikára és mozdulatokra is figyelni kell – ahogy Pordán Petra fogalmazott –, addig a rádióban a hang és a szavak ereje dominál. Balázsy Panna szerint ugyanakkor a képernyőn a gesztikuláció több kifejezési lehetőséget ad a műsorvezetőnek.

 

Kalmár Tibor arra is rákérdezett, miért ritkák Magyarországon a kizárólag női műsorvezetésű reggeli rádióműsorok. A vendégek egybehangzóan úgy vélték: egy műsor akkor működik igazán jól, ha mindkét nem képviselteti magát benne. Vágó Piros szerint a hallgatók még mindig eltérően reagálnak a férfi és női megszólalásokra, míg Pordán Petra úgy látja, a humoros tartalmakat ma is inkább a férfiaktól fogadják el.

 

A kritikus hallgatói visszajelzésekről is szó esett. Vágó Piros elmondta, olykor napokig magában hordoz egy-egy negatív megjegyzést, még ha nem is tartja jogosnak. Pordán Petra hozzátette: a közösségi média megjelenésével bárki bármit kommentelhet, és sokan nem gondolnak bele, mennyire bántó lehet, amit írnak. Ennek ellenére Balázsy Panna szerint a pozitív, támogató üzenetek túlsúlya sok erőt ad a műsorvezetőknek.

 

A rádiózás jövőjét mindhárman bizakodóan látják. Vágó Piros szerint a mesterséges intelligencia nem fenyegeti a rádiós szakmát, mert az emberi érzelem pótolhatatlan része a műsorvezetésnek – ezt egy MI sosem tudja hitelesen visszaadni.

 

Balázsy Panna örömmel tapasztalja, hogy a podcastek egyre népszerűbbek, és úgy véli, a műfaj szabadsága épp abban rejlik, hogy a beszélgetések addig tarthatnak, amíg érdemes. Saját műsorát, a „Panna, csajok, satöbbi”-t példaként is említette, amelyet a Manna FM hallgatói is jól ismerhetnek.

 

Pordán Petra hozzátette: a beszélgetős rádióműsorokra mindig lesz igény. A Covid-időszak is megmutatta, hogy az emberek számára fontosak a reggeli műsorok, amelyek friss információkat és közösségi élményt adnak. „Az embereknek szükségük van beszélgetésekre – csak mindenki más formában szereti megkapni” – fogalmazott.

 

A „Rádió 100” a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületének jubileumi podcastsorozata, amely a magyar rádiózás közelgő 100. évfordulója előtt tiszteleg. A húszrészes sorozat ismert műsorvezetőkkel és szakmai ikonokkal idézi fel a hazai rádiózás történetének legfontosabb állomásait, különös tekintettel a kereskedelmi rádiózás korszakára.

 

A műsor szakmai partnere és támogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), az epizódok pedig hetente jelennek meg a hatóság YouTube-, Spotify- és Apple Podcasts-csatornáin.

 

 

English Summary

In the fifteenth episode of the “Rádió 100” podcast, Hungarian radio icons Vágó Piros, Pordán Petra, and Balázsy Panna reflected on their careers, the evolving media landscape, and the growing impact of social media on public discourse. The hosts discussed the differences between radio and television presenting, the challenges female hosts still face, and how they handle online criticism. Despite concerns about artificial intelligence replacing human voices, they agreed that emotion and authenticity remain irreplaceable in broadcasting. All three guests expressed optimism about the future of radio and highlighted the creative freedom offered by podcasts.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció