Mesterséges intelligencia az egyetemen: Sopronban már szabályozott keretek között

Egyedülálló mesterséges intelligencia-szabályozást vezetett be a Soproni Egyetem. Az intézmény szenátusa 2025 szeptemberében elfogadta az egyetem egységes útmutatóját a mesterséges intelligencia (MI) használatáról. A dokumentum elsőként nyújt Magyarországon olyan átfogó szabályrendszert egy felsőoktatási intézmény számára, amely egyszerre szolgálja a különböző felhasználói csoportok – hallgatók, oktatók, kutatók és munkatársak – igényeit, és komplex keretet ad az MI felelős alkalmazásához az oktatásban, kutatásban és adminisztrációban.

Az útmutató egyaránt rögzíti az etikai, adatvédelmi, tudományos és szakmai elvárásokat, így példaértékű kezdeményezésnek számít a hazai felsőoktatásban.

 

„A mesterséges intelligencia alapjaiban formálja át az oktatást és a kutatást: új távlatokat nyit a kreativitás és a produktivitás terén, miközben komoly kihívásokat is felvet. Célunk, hogy hallgatóink, oktatóink és munkatársaink felelősen éljenek az MI adta lehetőségekkel, miközben megőrizzük soproni közösségi és akadémiai értékeinket” – hangsúlyozta Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora.

 

A szabályozás egyik legfontosabb eleme a személyes felelősség hangsúlyozása: minden egyetemi polgár – legyen hallgató, oktató, kutató vagy munkatárs – maga felel az általa használt MI-eszközök által előállított tartalmak hitelességéért, minőségéért és forrásainak átlátható megjelöléséért.

 

 

A dokumentum rugalmas elvi és módszertani keretet biztosít, amely a karok sajátosságaihoz igazítható, és ösztönzi az innovatív megoldások beépítését a különböző szakterületeken. Az MI-technológiák gyors fejlődésére reagálva az egyetem éves felülvizsgálatot és visszacsatolási mechanizmust is bevezetett, amely lehetővé teszi az útmutató folyamatos frissítését a felhasználói tapasztalatok alapján. Ez a dinamikus megközelítés biztosítja, hogy a szabályozás ne gátolja, hanem támogassa az innovációt.

 

Az útmutató részletesen meghatározza az MI-használat elfogadott és tiltott formáit a különböző célcsoportok számára:

 

• A hallgatók esetében az MI támogathatja a tanulási folyamatot, de nem helyettesítheti az önálló szellemi munkát.

 

• Az oktatók számára iránymutatást ad arra, miként építhetők be az MI-használat szabályai a tantárgyi tematikákba, és hogyan fejleszthető a hallgatók MI-műveltsége.

 

• A kutatóknak előírja, hogy az MI által generált tudományos eredmények csak kritikus felülvizsgálat és átlátható hivatkozás után használhatók fel.

 

• Az adminisztratív munkatársak esetében pedig rögzíti, hogy minden MI által előállított anyag kizárólag emberi jóváhagyással válhat hivatalossá.

 

A szabályzat a hazai gyakorlatban elsőként tartalmaz részletes etikai és adatbiztonsági protokollt, amely tiltja a személyes és kutatási adatok nyilvános MI-rendszerekbe történő feltöltését – ezzel is védve az egyetem adatvagyonát és hírnevét.

 

Az innováció jegyében a Soproni Egyetem létrehozott egy belső tudásmegosztó felületet, ahol nemzetközi színvonalú MI-képzések, tananyagok és jó gyakorlatok érhetők el az egyetemi közösség számára. Emellett „MI-t mire?” címmel tematikus workshop-sorozatot is indított, amely a felelős MI-használat gyakorlati kérdéseit – etika, adatvédelem, kutatásmódszertan és oktatási innováció – állítja a középpontba.

 

A Soproni Egyetem mesterséges intelligencia-útmutatója tudományos, oktatási és szervezeti szinten is mintát kíván adni más hazai és nemzetközi felsőoktatási intézmények számára.

 

A dokumentum teljes szövege magyar és angol nyelven elérhető az egyetem honlapján.

 

Az egyetem bízik abban, hogy döntésével hozzájárul a hazai felsőoktatásban zajló MI-diskurzus tudományos megalapozásához, és nyitott minden felelős szakmai együttműködésre, hazai és nemzetközi partnerekkel egyaránt.

 

 

English Summary

The University of Sopron has introduced Hungary’s first comprehensive institutional regulation on the use of artificial intelligence (AI). Adopted by the University Senate in September 2025, the guideline provides an ethical, scientific, and methodological framework for the responsible use of AI in education, research, and administration. It emphasizes personal responsibility, transparency, and data protection, ensuring that innovation is supported rather than restricted. The University also launched a knowledge-sharing platform and the “AI for What?” workshop series to promote best practices in AI use. With this initiative, the University of Sopron aims to set an example for other higher education institutions in Hungary and abroad.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció